Környék km | Rendezés:   Infobuborék

Börzsöny Szíve Szállás (vendégház)

2634 Nagybörzsöny, Petőfi u. 2.
Telefon: +36 70 603 3312
Ha kérdezni szeretne a szálláshelyről vagy a foglalásban van szüksége segítségre, hívjon minket!
Leírás

Nagybörzsöny fekvése, természeti adottságai, nevezetességei, méltán sorolják a kedvelt kirándulóhelyek közé, melyhez ideális választás a Börzsöny Szíve Vendégház, ezt garantálhatjuk.

Régóta megfogalmazódott a gondolat már bennem, hogy bizony szeretnék a birtokomban tudni, egy igazi fagerendás parasztházat, ahova bármikor elbújhatok, a világ elöl. Gyermekkorom óta vonzanak a régi épületek, nem is gondolná az ember, hogy egy-egy romos ház mennyi lehetőséget hord magában. Így kerültem én is Nagybörzsönybe. 2008 tavaszán, hosszú keresgélés után találtam rá erre, az akkor még igencsak „lestrapált” házikóra, ami rögtön megtetszett. Kisebb-nagyobb nehézségek árán sikerült jelenlegi állapotára hozni.

A helyiek elmondása szerint a ház egy jó nevű budapesti énekesnő tulajdona volt, aki szívesen töltötte itt a szabadidejét. A 20. század elején épült házikóhoz, tartozik egy boltíves kővel kirakott borospince is, ami még hangulatosabbá teszi a miliőt.
Vastag kőből és vályogból épült falai áldásos hatását, leginkább nyáron élvezheti az ember, itt tényleg nincs szükség légkondicionálóra, de a nagy hideg sem okoz problémát, hisz a házikó egyik fő díszeként is szolgáló impozáns cserépkályha gyorsan felmelegíti a lakot.

Vendégházunkat igyekeztünk minden kényelmi funkcióval ellátni, hogy ne kelljen nélkülözni, az otthon megszokott dolgokat. Konyhánk jól felszerelt, található benne villanytűzhely, mikrohullámú sütő, hűtőszekrény, edény és étkészlet. Fürdőszobánk tágas, szükség esetén mosógép is rendelkezésre áll. Gondolván az aprónépre, babaágy, etetőszék, babakád és kerti játszótér is szolgálja a legkisebbek kényelmét. A házban 6 fő kényelmesen elfér, egy franciaágy, és két kihúzható kanapé biztosítja nyugodt pihenést.

Minden kedves vendégünket egy üveg borral üdvözlünk.

Minimum 3 eltöltött éjszaka esetén kerámia ajándéktárggyal kedveskedünk vendégeinknek. Pihenj minél többet, az ajándéktárgy értéke egyre nőhet.

Jó pihenést kívánunk
Szalai Család

Szobák / Árak

Szállásfoglalás

Ajánlatkérés

Szállás neve:
Szoba neve:
Ár / csomag megnevezése:
A csomag kezdete:
Csomag éjszakák száma: éj
A teljes árból a csomagár: Ft

Az érkezés dátumát, az éjszakák számát, a szállást igénybevevők számát, a gyerekek számát és az ellátást a jobboldali navigációs menüben válassza ki!

Érkezés:
Éjszakák száma: éj
Felnőtt:
Ellátás:
Ár összesen: Ft
+idegenforgalmi adó (IFA): Ft

Szállásfoglaló adatai

Ajánlatkérő adatai

Név*:
Település*:
Utca*:
Telefon*:
E-mail*:
MegjegyzésAjánlatkérés részletei:
Elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatkezelési szabályzatot

EGYEDI AJÁNLATOT KÉREK

Az ajánlatkéréshez jelentkezzen be!

Az ajánlatkéréshez az érkezés dátumát, az eltöltendő éjszakák számát, a kért ellátást valamint az érkező felnőttek és gyermekek számát, korát a kereső panelben tudja beállítani.

A szobaárak a következő ellátást tartalmazzák: ellátás nélkül

A foglalás összege: 0 Ft

Önálló, felújított parasztház (önálló vendégház)



Férőhely: 6

Konyhánk jól felszerelt, található benne villanytűzhely, mikrohullámú sütő, hűtőszekrény, edény és étkészlet. Fürdőszobánk tágas, szükség esetén mosógép is rendelkezésre áll. Gondolván az aprónépre, babaágy, etetőszék, babakád és kerti játszótér is szolgálja a legkisebbek kényelmét. A házban 6 fő kényelmesen elfér, egy franciaágy, és két kihúzható kanapé biztosítja nyugodt pihenést.

A keresett időszakban szoba szabad
Szolgáltatások

szolgáltatások:

kerthelyiség, grillezési lehetőség, bográcsozási lehetőség, saját konyha, nagy füves terület, kert

fizetés:

készpénz, átutalás, MKB szépkártya, szépkártya szabadidő zseb, szépkártya szállás zseb, szépkártya vendéglátás zseb

szabadidő:

játszótér, túra, horgászás a közelben, vadászat közelben
Érkezés és távozás

Bejelentkezés: 14 órától 18 óráig, ha később érkeznél, kérjük, telefonon jelezd!

Kijelentkezés. 10 óráig

Előleg/foglaló mértéke

20%

 

 

 

 

 

 

Összes férőhelyek és pótágyak száma

6 fő

Nyitva tartás

Egész évben

Ha észrevétele van a megjelenő adatokkal kapcsolatban, aktuálisabb vagy bővebb információt tud a helyszínről, kérjük küldje el nekünk az alábbi szövegmező segítségével.
A beküldött észrevételeket kollégáink feldolgozzák és az észrevételek alapján módosítják az adatlapot. Maga a beküldött üzenet a lapon nem jelenik. meg!
Amennyiben visszajelzést szeretne, kérjük, hogy az üzenetben hagyja meg elérhetőségeit.
Adatait az adatkezelési szabályzatunk alapján bizalmasan kezeljük, azt harmadik félnek nem adjuk ki.




Címlap
Előző oldal
Lap tetejére
Lista eleje

Technikai kérdések

Üzlet

Adataim

  • Bejelentkezés
  • Regisztráció
  • Belépés/regisztráció facebook-kal
©2019 Minden jog fenntartva | szallas@szallashegyek.hu | +36 70 603 3312
Börzsöny szállásBörzsöny vendéglátásBörzsöny látnivalóBörzsöny programBörzsöny szolgáltatásBörzsöny túraBörzsöny közlekedésBörzsöny helyi termékBörzsöny szabadidőBörzsöny erdei iskolaBörzsöny csapatépítésPilis szállásPilis vendéglátásPilis látnivalóPilis programPilis szolgáltatásPilis túraPilis közlekedésPilis helyi termékPilis szabadidőPilis erdei iskolaPilis csapatépítésCserhát szállásCserhát vendéglátásCserhát látnivalóCserhát programCserhát szolgáltatásCserhát túraCserhát közlekedésCserhát helyi termékCserhát szabadidőCserhát erdei iskolaCserhát csapatépítésGerecse szállásGerecse vendéglátásGerecse látnivalóGerecse programGerecse szolgáltatásGerecse túraGerecse közlekedésGerecse helyi termékGerecse szabadidőGerecse erdei iskolaGerecse csapatépítésVértes szállásVértes vendéglátásVértes látnivalóVértes programVértes szolgáltatásVértes túraVértes közlekedésVértes helyi termékVértes szabadidőVértes erdei iskolaVértes csapatépítésBükk szállásBükk vendéglátásBükk látnivalóBükk programBükk szolgáltatásBükk túraBükk közlekedésBükk helyi termékBükk szabadidőBükk erdei iskolaBükk csapatépítésMátra szállásMátra vendéglátásMátra látnivalóMátra programMátra szolgáltatásMátra túraMátra közlekedésMátra helyi termékMátra szabadidőMátra erdei iskolaMátra csapatépítésMecsek szállásMecsek vendéglátásMecsek látnivalóMecsek programMecsek szolgáltatásMecsek túraMecsek közlekedésMecsek helyi termékMecsek szabadidőMecsek erdei iskolaMecsek csapatépítésVelencei tó szállásVelencei tó vendéglátásVelencei tó látnivalóVelencei tó programVelencei tó szolgáltatásVelencei tó túraVelencei tó közlekedésVelencei tó helyi termékVelencei tó szabadidőVelencei tó erdei iskolaVelencei tó csapatépítésBalaton szállásBalaton vendéglátásBalaton látnivalóBalaton programBalaton szolgáltatásBalaton túraBalaton közlekedésBalaton helyi termékBalaton szabadidőBalaton erdei iskolaBalaton csapatépítés