BOROSTYÁN MÉHÉSZET (méz)

Egyszer régen, még a gyerekek előtt, egy kiránduláson belebotlottunk két méhészbe, akik két nagy konténerrel vándoroltak Bükkszék mellet egy völgyben. Egy akácos közelében állították fel őket. A férjem már elolvasott néhány méhész könyvet, érdeklődött a méhek csodálatos élete után, így  a napot a méhészekkel töltöttük, akik mindent megmutattak, nagyon kedvesek voltak. Éppen pergettek, és megmutatták a konténert belülről, a pergetést és a méheket. Csak csodáltuk a nyugalmat és hálásak voltunk a kedvességükért. Este néhány üveg sörrel köszöntük meg a fantasztikus napot. A páromat megcsípte egy méh és úgy látszik meg is fertőzte. Sajnos erről az időszakról még nincs digitális képünk.

A második kislányunk megszületése előtt családi házba költöztünk, babáztunk, majd következő tavasszal a férjem születésnapjára vettünk két kaptár méhet (sok szakkönyv elolvasása után). A kert végébe leállítottuk őket, majd elkezdődött az ismerkedés a méhekkel. Természetesen csípnek! Fááj!
Ezek az első tapasztalatok.
Ha mézet is szeretnénk Tőlük elvenni, akkor az anyát le kell zárni egy kisebb részre ahová tud petézni, és ahol nincs pete onnan lehet elvenni mézet. De több kereten hemzsegő méhek között az anyát megtalálni kezdő szemmel órákig tart. Ekkor fordult elő, hogy a 4 éves nagy lányunk odament a méhészkedő apához, aki két órája kereste az anyát, rámutatott egy méhre és megkérdezte, ez az anya? Az volt……

Kipergettük az első mézünket, nagyon finom volt, hazai. Büszkék voltunk rá.
Első nyár végére sajnos elfogytak méheink. Kiábrándultak és szomorúak voltunk. A következő tél szakkönyvek olvasásával telt, és egy helyi méhész bácsival is konzultáltunk,  szépen lassan összeállt a kép, hogy több helyen hibáztunk. Nyilvánvalóvá vált, hogy a méhész és a méhek legfőbb ellensége az atka.

Minden kezdett nehéz, de nem adtuk fel!

Minden hónap 1. és 3. szombatja, 7-12 óráig,
a Faluház melletti parkolóban. (Baross Gábor u.) Kisvilla, Biatorbágy, Szabadság út 74/a
(itt a 250g-os mézeinkből válogathatnak)