Környék km | Rendezés:   Infobuborék

Keresztelő Szent János Plébánia (templom)

2025 Visegrád, Fő út 40.
Telefon: +36 26 398 006
Leírás

A visegrádi műemlék templomot  Leonard Schade  esztergomi építőmester tervei szerint emelték 1773-82 között.

A magyarok előtt is lakott terület várral. 
A XI. sz.-ból származó főesperesi templomnak és székháznak alapjait a Vár alatt 1979-ben tárták fel. 
1056 táján I. Endre Szent András tiszteletére bazilita kolostort alapít, amely később bencés apátság lesz, majd 1494-ben a pálosok tulajdonába kerül.

A XIV. sz.-ban Visegrád nagy kiváltságokkal az ország fővárosa. Külön városrészben laknak a németek és a magyarok. A német részben a Mária-templom áll, a magyar részben Szent László temploma és Szent György tiszteletére egy kápolna, amely mellé 1425-ben a ferencesek kolostort emelnek. A fellegvárban Keresztelő Szent János tiszteletére épült templom.

A vár és a város több ostromot szenved el 1526 után. Török járási székhely lesz. 1720-ban 8 magyar, 24 német, 6 szlovák családot írnak össze. 
Plébániája középkori eredetű. Területileg 1776-ig a Duna vonaláig felnyúló veszprémi egyházmegyéhez tartozik, mint exempt plébánia azonban az esztergomi érsek joghatósága alatt áll. 

Az 1332–37. évi pápai tizedjegyzékben olvasható: „Stephanus plebanus de Vissiegrad in Ecelesia Saneti Johannis... solvit unam marcam, est dyocesis Strigoniensis.” 
A török idô alatt szerzetesek látják el a híveket. 
A plébánia 1712-ben áll újra vissza. Filiái ekkor Dömös, Kisoroszi, Pilismarót és Szentlászló. A török kiűzése után első temploma a Rév utcában épül a ferences kolostor maradványaiból 1712-ben. Ezt 1787-ben iskolává alakítják át. A mai, műemlék jellegű templomot (műemléki törzsszáma 7496, alapterület 310 m2) Sehade Lénárd esztergomi építőmester tervei szerint emelik 1773–82 között. Az 1930-as években kerül ide a budai Udvari és Várplébánia templomának egykori oltárképe. A templomot 1960-ban külsőleg renoválják.

1973-ra, 200 éves jubileumára belseje újul meg. 1974-ben ismét külső felújítást kap. Műemlék jellegűek: az egyházi tulajdonban levô plébániaház (műemléki törzsszáma 7505), a Kálvária-kápolna (műemléki törzsszáma 7507), a Duna–parton álló Mária-kápolna (műemléki törzsszáma 7497), amelyet egyesek szerint a Visegrádot visszafoglaló csapatok emeltek a győzelem emlékére, mások szerint a török után betelepedett német lakosság. Az utóbbira utal a kápolna kedvelt képe, amely a passaui Madonna másolata. E kápolna szeptember 8-i búcsúja a község hagyományos ünnepe. A temetői és a Szent Sebestyén-kápolnában évente többször is van szentmise. 1930-tól a második világháborúig a szalézi rend vezetésében levô szentgyörgypusztai fiúotthonban és a Gizella-telepi kórházban is volt kápolna, mely 1992 őszétől ökumenikus kápolnaként újra működik. – A háború alatt tönkrement Zách Klára emlékmű helyén Viktorin József visegrádi plébánosnak, a jeles szlavistának és történésznek emlékét örökítették meg, aki lelkesen szorgalmazta a Dunakanyar fejlesztését és Visegrád történeti emlékeinek feltárását.

1991-ben renoválják a templomot. Helyi hagyomány az Úrnapi virágszőnyeg készítése, mely több hónapig megmarad a templomban.  

Búcsú: június 24., szeptember 8. 
Anyakönyvek: 1712-tôl.

Forrás: www.esztergomi-ersekseg.hu

Ha észrevétele van a megjelenő adatokkal kapcsolatban, aktuálisabb vagy bővebb információt tud a helyszínről, kérjük küldje el nekünk az alábbi szövegmező segítségével.
A beküldött észrevételeket kollégáink feldolgozzák és az észrevételek alapján módosítják az adatlapot. Maga a beküldött üzenet a lapon nem jelenik. meg!
Amennyiben visszajelzést szeretne, kérjük, hogy az üzenetben hagyja meg elérhetőségeit.
Adatait az adatkezelési szabályzatunk alapján bizalmasan kezeljük, azt harmadik félnek nem adjuk ki.




Címlap
Előző oldal
Lap tetejére
Lista eleje

Technikai kérdések

Üzlet

Adataim

  • Bejelentkezés
  • Regisztráció
  • Belépés/regisztráció facebook-kal
©2024 Minden jog fenntartva | szallas@szallashegyek.hu | +36 70 603 3312
Börzsöny szállásBörzsöny vendéglátásBörzsöny látnivalóBörzsöny programBörzsöny szolgáltatásBörzsöny túraBörzsöny közlekedésBörzsöny helyi termékBörzsöny szabadidőBörzsöny erdei iskolaBörzsöny csapatépítésPilis szállásPilis vendéglátásPilis látnivalóPilis programPilis szolgáltatásPilis túraPilis közlekedésPilis helyi termékPilis szabadidőPilis erdei iskolaPilis csapatépítésCserhát szállásCserhát vendéglátásCserhát látnivalóCserhát programCserhát szolgáltatásCserhát túraCserhát közlekedésCserhát helyi termékCserhát szabadidőCserhát erdei iskolaCserhát csapatépítésGerecse szállásGerecse vendéglátásGerecse látnivalóGerecse programGerecse szolgáltatásGerecse túraGerecse közlekedésGerecse helyi termékGerecse szabadidőGerecse erdei iskolaGerecse csapatépítésVértes szállásVértes vendéglátásVértes látnivalóVértes programVértes szolgáltatásVértes túraVértes közlekedésVértes helyi termékVértes szabadidőVértes erdei iskolaVértes csapatépítésBükk szállásBükk vendéglátásBükk látnivalóBükk programBükk szolgáltatásBükk túraBükk közlekedésBükk helyi termékBükk szabadidőBükk erdei iskolaBükk csapatépítésMátra szállásMátra vendéglátásMátra látnivalóMátra programMátra szolgáltatásMátra túraMátra közlekedésMátra helyi termékMátra szabadidőMátra erdei iskolaMátra csapatépítésMecsek szállásMecsek vendéglátásMecsek látnivalóMecsek programMecsek szolgáltatásMecsek túraMecsek közlekedésMecsek helyi termékMecsek szabadidőMecsek erdei iskolaMecsek csapatépítésVelencei tó szállásVelencei tó vendéglátásVelencei tó látnivalóVelencei tó programVelencei tó szolgáltatásVelencei tó túraVelencei tó közlekedésVelencei tó helyi termékVelencei tó szabadidőVelencei tó erdei iskolaVelencei tó csapatépítésBalaton szállásBalaton vendéglátásBalaton látnivalóBalaton programBalaton szolgáltatásBalaton túraBalaton közlekedésBalaton helyi termékBalaton szabadidőBalaton erdei iskolaBalaton csapatépítés