Aktív vizitúra a Dunakanyar legszebb részén, Zebegénytől Dunabogdányig Visegrád érintésével folyásirányban szakképzett kormányosok és túravezető segítségével.
A túrát a Dunakanyar bármely szakaszán megszervezzük, ugyanakkor ajánljuk a legszebb részként ismert Dömös (Zebegény) - Visegrád - Dunabogdány távot, amelynek teljesítése ideje kb. 2 - 2,5 óra a résztvevők aktivitásától függően.
Az indulópontnál rövid ismertetés és oktatás történik, valamint igény szerint étel és italszolgáltatást (pl. büféreggeli) tudunk biztosítani.
Hajóegységeink két kenuból egybeépített stabil, borulásbiztos szerkezetek, melyben 6 - 8 ember foglalhat helyet.
A biztonságot a kötelezően viselendő mentőmellény teszi teljessé.
A túra akár evezés nélkül is megtehető, hiszen a víz folyása biztosítja a célbaérést.
Érkezéskor frissítő italokkal várjuk a résztvevőket a Duna partján.
Visegrádi elszállásolás esetén vendégeinket az induláshoz és az érkezéstől buszainkkal térítésmentesen szállítjuk.
Ha észrevétele van a megjelenő adatokkal kapcsolatban, aktuálisabb vagy bővebb információt tud a helyszínről, kérjük küldje el nekünk az alábbi szövegmező segítségével.
A beküldött észrevételeket kollégáink feldolgozzák és az észrevételek alapján módosítják az adatlapot. Maga a beküldött üzenet a lapon nem jelenik. meg!
Amennyiben visszajelzést szeretne, kérjük, hogy az üzenetben hagyja meg elérhetőségeit.
Adatait az adatkezelési szabályzatunk alapján bizalmasan kezeljük, azt harmadik félnek nem adjuk ki.