Esztergomi vár (vár, várrom)

Az esztergomi vár a Duna jobb partján emelkedő, több mint ötven méter magas, szakadékos oldalfalakkal határolt magaslaton áll, a Komárom-Esztergom-megyei Esztergom óvárosában. 

Esztergomot ma is kellemessé és városiassá tevõ elemek a római kortól kezdve állandóan lakókat vonzottak erre a Kelet- és Közép-Európa között közlekedõ kereskedõk útvonalán mindig kikerülhetetlen helyre. Piacáról már a korai középkorban megemlékeznek a Regensburg és Prága felé tartó arab kereskedõk, s helyzete, jelentõsége magától értetõdõvé tette, hogy a honfoglaló magyarság fejedelmi törzse igényt tartson rá. Ez idõtõl veszi kezdetét a Várhegy mindmáig folyamatos történelme, amely mintegy magába sûríti Magyarország történelmét is.

971 táján került a fejedelmi trónra Géza, aki az esztergomi várhegyet választotta szálláshelyéül. Itt született István király. A fejedelmi vár elsõ temploma a Szent István protomártír templom lehetett, amely a Passauból érkezett térítõk tevékenységére vezethetõ vissza.
István Király idején a vár a király legfontosabb székhelyévé válik.
A XI. század elsõ évtizedében, a magyar egyházszervezet kialakításakor az érsek székhelyül ugyancsak az esztergomi várat, a várhegy északi részét kapja. Szent Adalbert tiszteletére bizonyára már 1010 táján épülni kezd az elsõ székesegyház. István király életében fontos diplomáciai és belpolitikai intézkedések színhelye volt a vár.
Könyves Kálmán idejétõl kezdve, a XII. század végéig Esztergom jelentõsége ismét megnõ, állandóan királyi székhelyként szerepel. 1147-ben itt fogadja II. Géza a keresztes haddal a Szentföldre tartó
III. Konrád német császárt és VII. Lajos francia királyt.
1189-ben, III. Béla uralkodása idején, ugyancsak a Szentföldre tartva, I. (Barbarossa) Frigyes német császár vonul át Esztergomon.
A XII. század folyamán újjáépült a Szent Adalbert-székesegyház. A templom nyugati részét ezután építették: fõkapuja, a Porta Speciosa 1183, Jób érsek hivatalba lépése és 1196, III. Béla halálának éve között készült el. III. Béla idején újjáépült a királyi palota.
1198-ban Imre király lemond a várról az érsek javára. Ekkor indul meg az a folyamat, amelynek során Esztergom királyi székhelybõl érseki várossá alakul.

1241-42-ben a spanyol Simon ispán sikeresen tartotta magát a királyi várban, miközben a tatárok a királyi várost elpusztították. Ennek nyomán 1249-ben IV. Béla egy idõre a várhegy jól védhetõnek bizonyult falai közé telepíti a királyi város polgárságát, ugyanekkor végleg lemond a királyi palota használatáról az érsek javára.
A XIV. század elején az Árpád-ház kihalása után bekövetkezett trónutódlási harcokban és az oligarcháktól a vár is sokat szenvedett.
1301-ben Németújvári Iván bán foglalta el.
1304-ben Vencel cseh király vette be ostrommal, fosztotta ki és tartotta egészen 1307-ig.
A várhegy épületeit nagy károk érték e viszontagságok során, s maga a Szent Adalbert-székesegyház is csak Telegdi Csanád érsekségének (1330-1349) kezdetén állt közel a befejezéshez.
1403-ban Zsigmond király, 1440-ben I. Ulászló ismét ostrommal vette be a várat, amit nyilván újabb építkezések követtek.
1450-53 között Széchy Dénes érsek (1450-1464) építtette újjá a székesegyházat, majd utóda, Vitéz János (1465-1472) kezdte meg a reneszánsz érseki palota kiépítését a középkori királyi palota átalakításával. Bonfini történeti mûve szerint “a várban tágas ebédlõtermet emelt, az ebédlõterem elõtt pedig vörös márványból fenséges, emeletes folyosót építtetett. Az ebédlõterem végéhez a Sibillák csúcsíves boltozatú szentélyét csatoltatta, ahol valamennyi Sibillát megszámlálhatjuk.
Az ebédlõteremben nemcsak sorban valamennyi magyar király, hanem szittya õseik is láthatók. Továbbá csináltatott melegvizû és hideg fürdõket, meg kettõs kertet, melyet tornácokkal ékesített, felül pedig folyosóval koronázott. Ezek között pedig a sziklánál kerek tornyot emelt, melyet különféle termekre és szobákra osztottak, fent pedig változatos ablakok díszítettek, s amelyben kápolnáról is gondoskodott. Majdnem mindig itt lakott maga is, mert ez a Duna fölé emelkedvén, kellemes kilátást és a kertektõl eredõ gyönyörûséget nyújtott, a hely pedig bölcselkedésre és szemlélõdésre felettébb alkalmas.”
Estei Hyppolit (1487-1497) érseksége idején, majd az özvegy királyné, Beatrix beköltözésekor tovább folyik a reneszánsz palota építkezése, amelyet Bakócz Tamás (1497-1521) és Szathmáry György (1521-1524) érsek is folytat. A mohácsi vész után alapvetõen megváltozik az esztergomi vár jellege: ha eddig a reneszánsz székhely kialakítása volt a cél, most az erõdítési munkák válnak egyre sürgetõbbé.
1543-ban a vár a török kezére került.
1595-ben a királyi seregek visszaveszik a várat, amely 1605-ben ismét török kézre kerül.
Valószínûleg ekkor töltötték fel földdel a királyi palota helyiségeit. 1683-ban a töröktõl való visszafoglalás után, majd nem sokkal késõbb 1706-ban, amikor Rákóczi kurucai veszik be, újabb ostromokat szenved a vár.
1761-ben Mária Terézia visszaadja a várat Barkóczy Ferenc érseknek (1761-1765). Azonnal nagyszabású tervek készülnek a várhegyen felépítendõ barokk fõpapi rezidencia számára, s megindulnak az elsõ romeltakarító munkálatok. A középkori épületmaradványok nagy részét ekkor bontják el. Rudnay Sándor érsek (1819-1831) idején kezdik el a mai székesegyház épületét.
1934-1938 között került sor a királyi palota romjainak feltárására.
Az ásatás Lepold Antal kanonok és Gerevich Tibor professzor irányításával folyt, s a még napjainkban is példamutatónak számító helyreállítást a Mûemlékek Országos Bizottságának építésze, Lux Géza végezte. Újabb feltárásokra és helyreállításra az 1960-as években került sor.