lourdes-i barlang (barlang)

Javasolnám felkeresni ezt a szent helyet, melyet lourdes-i barlang-nak hívnak, mely valójában nem barlang, hanem egy kegyhely. A bajnaiak "Máriácskának" hívják. Ez a parkoló helye, de innen már látszik, hogy merre kell menni.

A BARLANG KELETKEZÉSE

Gróf Esterházy Mihálynak, a tallósi kastély urának a múlt század vége felé a jószágigazgatója Prenoszil Dózsa volt. Nevezett a 90-es évek elején költözött Tallósra, s ott tevékenyen bekapcsolódott a falu életébe. Felesége Zalka Mária-Irma, Zalka János győri püspök unokahúga volt. Erélyes, de vallásos nőnek ismerték. Két gyermekük volt: a süketnéma Margitka, a barlang történetének főszereplője és öccse, aki fiatalon elhunyt.
     Borbély Anna a barlang építésével kapcsolatban a következőket mondotta: „Aztán elvitték Lourdes-ba. Ezt már maga Margitka mesélte el nekem, ez nem mendemonda... Akkor ott megfogadta az édesanyja, hogy ha Margitka megszólal, Tallóson fog építtetni a Szűzanya tiszteletére egy olyan barlangot, mint a lourdes-i. Margitka, ha nem is igen hallott, csak néha valamit, azt hallotta, vagy talán inkább csak látta, hogy az édesanyja mennyire könyörgött ottan. Szinte kiabálva kérte a Szűzanyát, hogy csak legalább annyira segítsen, hogy Margitka egypár szót szólna. És a leányka megszólalt valamit. De én már nem tudom, mit mondott. Hát olyan hibásan persze, de mégis beszélt... Miután Lourdes-ből hazajöttek, azon tanácskoztak, hogy hol legyen felépítve a barlang. Először úgy gondolták, hogy a sekrestye háta mögött, a kastély előtt, ahol a gyümölcsös volt. De hát aztán Margitka megálmodta, hogy a barlang hol legyen. A temetőben, a bejárat közelében."

MARGITKA ÉLETE

    Vöröss János plébános kérésére Prenoszil Margitka 1960-ban megírta az önéletrajzát. Az alábbiakban teljes terjedelmében és szöveghűen idézem sorait:
     „Életrajzom. - Édesapám uradalmi gazdatiszt, édesanyám szül. Zalka Mária-Irma. Születtem Cseklészen, Pozsony mellett 1890. jan. első péntekjén (3-án), este 8 órakor. Négy hónapos koromban súlyos agyhártyagyulladás, három napig eszméletlenül, három nap múlva magamhoz tértem, tejet ittam, pedig az orvos lemondott rólam, az orvos meglátott, nem örült életben maradásomnak, azt mondta, hogy nem életképes. Visszamaradt valami baj, süketnémaság, gyenge idegzetű. Hat hónapos koromban fráz tört ki rajtam, nagy ijedtségtől, hatalmas kutya ugatásától, nyolc hónapos koromban cseléd leejtett engem földre, bal oldalra, bal oldali füljárat szétroncsolódott, sokszor életveszélyben különféle módon voltam, 1899-ben január elején Vácra kerültem süketnéma intézetbe, mint magántanuló, tanuljon beszélni, nem a süketnéma jeleket. Nyolc hónapig voltam. Hazamentem, nemsokára édesanyámmal Dr. Kopreniczky Ferenc ölvedi plébános és Nádor Imrével pozsonyi hittanár Lourdba három napig. Lourdi éjjel 12 órakor körmenet alatt édesanyám erős hite folytán jobban lettem, kezd javulni egészségi állapotom, évről évre. Erős énekhang következtében kezdett csiklandani jobb fül járatom, ici-pici hallásom, mint nagyot halló, szájból leolvasom beszédet, baloldali fülem süket maradt. Lourdból visszajöttünk, édes szüleim Pozsonyban beírattak Roszuligh Etelka-féle intézetbe 1899-1901-ig mint bentlakó 1901-ben Notre Dáme növendéke voltam. 1901-től 1905-ig négy polgárit végeztem. Sokat fájt a fejem minden nap, 1908-ig, azaz 18 éves koromig ritkulnak fejfájásaim. Gyakori orrvérzésem 1906-ig az operáció megszüntette, 1906- ban júliusban orroperáción keresztülmentem, 4 darab vérdaganat jobb oldalon, két hét múlva bal oldalon 11 darab vérdaganat csomó. Navratil tanár kijelentette, hogy gyógyíthatatlan fülbajsüketség, nincs reménység, hogy baloldali hallásom megkapnám, mert alaposan össze van roncsolódva a fülszerkezet. Fül ideg bénulva. Előzőleg a fülprofesszorok bécsi, pozsonyi és pesti nyilatkozatai. 1915-ben 50 éves korában meghalt édesanyám júl. 29-én este 11 órakor. Nála voltunk utolsó percig, haláláig. Öcsém 17 éves korában meghalt, július 19-én 1920-ban, három napig ápoltam lakásában. Édesapám 1926. december 6-án meghalt 68 éves korában Szent István kórházban szegénységi bizonyítvány alapján. Tíz év alatt három haláleset volt. 1928-ban június 20-án szociális testvérekhez kerültem, mint civilruhás mai napig. Engedelmesség folytán sok kegyelmet szereztem. 1940-ben súlyos, életveszélyes operáción mentem, agydaganat (tumor cerebris) idegközpontnál. Bakay professzor szerint ezer közül sikerült egy operáció, kijelentette, hogy máról holnapra élek, már húsz éve történtek óta még most is élek. 1952. október 31-én polgárdi ipartelepekhez mint szociális otthon lakója, mert a szerzetet szétoszlatták. Polgárdi I. betegek szociális kórház lett, áthelyezve lettem Búcsúszentlászlóra. Úristen irányítja életemet, szent Családdal együtt. Erős próbára tett az Isten lelkileg-testileg. Áldott legyen Isten, áldott legyen a szent Család!"
     Vöröss János plébános a vele egykorú Margitkáról ezt írja: „Az 1895/96. iskolai évben a tallósi két tantermes, hat osztályú elemi iskola első osztályába jártam. Tanítónk Csukás Béla, később érsekújvári tanító, volt. Időnként az udvari ablakon betekintett az osztályba Prenoszil Dózsa akkori uradalmi intéző 6 éves kislányának nevelőnője, Sille Margit, aki a nevezett leánykának, mint később megtudtam, unokanővére volt. - Tanítónk sietett ajtót nyitni, és mi fellélegeztünk, mert tudtuk, hogy a jövevény a kis leánykával foglalkozik majd néhány percre. A nevelőnő referált kísérleteiről, majd a tanító, úgy emlékszem, egy „m" betűt írt a táblára, rámutatott, mire a leányka megpróbálta azt kiejteni, de csak tompa, mély hang jött ki a torkából. Sajnálkozással néztünk reá: süketnéma volt szegény."
     Borbély Anna Margitkáról a következő leírást adja: „Szép két hosszú copfja volt, nagyon szép leányka volt, szőke... Nagy, kék szemei voltak... Volt több kérője, de nem akart férjhez menni. Azt mondta, ő nem megy férjhez, megszokta ezt a zárdai életet, aztán meg is mondta később, hogy ő félt, hogy ilyen utódok lennének esetleg, mint ő."
     Margitkát szülei Budapesten helyezték el a Thököly úton levő Szürke Nénék Zárdájában. Innen a front után kilakoltatták őket. A Székesfehérvár közelében levő Polgárdiba került, majd az Egerszeg melletti Búcsúszentlászlóra, Zala megyébe. Innen később visszaköltöztették Budapestre, a Pesti úti szociális otthonba. 1977-ben szürke hályoggal mindkét szemét műtötték. Nem sokkal később mellműtétet hajtottak rajta végre.
     Halála előtti utolsó lakcíme: Budapest, Pesti út 117. szám, 82. szoba.
     1981. április 30-án halt meg Budapesten. A hamvasztást követően május 26-án helyezték örök nyugalomra a Farkasréti temetőben. Sírhelye: 26/1. parcella, 9. sor, 35. sír.
     A Borbély Anna birtokában levő iratkötegben a következő levelet találtam: „Hagyaték: Szeretett boldogult szüleim hagyatékát átvettem. Édes, drága szüleim utasítását követni fogom, hogy a barlang jövedelméből kizárólagosan a barlangot fenntartani, ha szabad misézni, mise díjat fizetni; barlangi gondozónőnek kifizetni fáradozását; a megmaradt összegből a szegényeket felruházni, betegeket gyógyítani vagy fürdőbe küldeni Szűz Mária nevében. A felesleget betenni a takarékba a barlang ápolására. Prenoszil Margit." (Év nélkül.)

A BARLANGNAK ÉS KÖRNYÉKÉNEK KIÉPÍTÉSE

    Egyesek szerint a barlanghoz a köveket Lourdes-ból hozatták, de sokkal valószínűbb, hogy hazai habkőből épült. Vöröss János plébános ezt írja: „Úgy hallottam, hogy dr. Herodek Antal, akkori eperjesi plébános édesatyja, aki szobi származású és lakos volt és értett a terméskőből való építkezéshez, falazta fel a barlangot."
     A barlang építésével egy időben az alapítók a barlangtól jobbra, a temetőt hosszanti irányban átszelő út mellett vasállványon harangot is szereltettek fel. Ezt a harangot 1916-ban elrekvirálták hadi célokra, 1925-ben azonban a keresztút felállítása alkalmával a barlang új harangot kapott. A harangot özvegy Roller Józsefné Koday Terézia szenci lakos, a tallósi születésű Koday Gyula szelőcei plébános, később szentszéki tanácsos nővére csináltatta. A következő felirat van rajta: „Boldogságos Szűz Mária, szt. József és szt. Terézia tiszteletére. Öntötték Fischer testv. N. Szombat, 1925." 1925. június 28-án szentelték fel.
     A barlang rácsozatát és az előtte levő, kereszttel ellátott fogadalmigyertya-égetésre szánt vasállványt, valamint üvegbura befogadására alkalmas vascső állványokat Rosszmann uradalmi főgépész irányításával Vertl (Vrtel) Fábián, uradalmi kovács csinálta. A barlang előtti hársfát Krisztinusz Lajos akkori osztálytanító ültette az iskolásgyerekek jelenlétében és bevonásával.
     A barlang előtti tér szegélyére, valamint a barlang mögé díszcserjéket, fenyő- és tujafákat ültettek. A tér jobb oldali részén az egyik fenyőfa néhány ága összecsavarodott, és Krisztus töviskoronájára emlékeztető alakot vett fel, aminek csodájára jártak. A barlang építményét cementburkolattal biztosították a beázás ellen. Körötte gyalogutat hagytak, hogy búcsújárás alkalmával a látogatók gyertyával a kezükben megkerülhessék. A gyalogút külsejét orgonabokrokkal szegélyezték. A kövek közé borostyánt és vadszőlőt ültettek, ezek idővel a barlangot egészen belepték. Az 1929. évi nagy tél nagy részüket kipusztította.
     1950-1951-ben a templom renoválása alkalmával a templomdomb biztosítására emelt kőfalból visszamaradó terméskövekből a barlang jobb oldalán falat emeltek. A hálatáblákat, melyek eddig a barlang belsejében voltak elhelyezve, erre a falra telepítették át. Ugyanekkor vezették be a barlangba és a keresztútra a villanyvilágítást. A barlang előtti két kandelábert kövekkel vették körül. 1955-ben a tallósi új betonhíd köveiből a kőfaragók a barlangot kibélel- ték, és a Mária-szobor Iába mellett alkalmas helyet készítettek Szent Bernadett szobrának is. A hálatáblák mögötti, misézésre alkalmas magaslatot lyukacsos talajcsempével 1995-ben rakták ki, a védőponyva elhelyezésére szolgáló vasállványzatot pedig 1996-ban készíttette a helyi önkormányzat.

A BÚCSÚJÁRÁS KIALAKULÁSA

     Holéczy Ignác esperesplébános 1901-ben folyamodványt nyújtott be az esztergomi érseki hatósághoz, hogy engedélyezzenek búcsúkat a tallósi barlangnál. A következő választ kapta: „Mivel kegyelmes Főpásztorunk lelki hatalma nem terjed ki annyira, hogy az Anyaszentegyház kincstárából állandó módra vagy örökösre engedélyezhessen búcsúkat, a lourdes-i boldogságos sz. Szűznek Tallós valamely barlangjában a hívek tisztelete tárgyául kihelyezett képét a kért búcsúkkal el nem láthatja. Ilyesféle búcsúkat kapni az Apostoli sz. Széktől sem lehetséges. Legjobban cselekednék nagyon tisztelendő Uraságod, ha valami már búcsúkkal ellátott imádságot táblára leírva a hívek számára kitetetne, hogy a barlangot látogatók az ima ájtatos elvégzésével búcsúkat nyerhessenek. Erre a célra fel lehetne használni a következő imát: Fogantatásodban Szűz Mária szeplőtelen voltál; kérd érettünk az Atyát, akinek Fiát, Jézust a Szentlélektől szülted...Ť (100 napi búcsú, VI. Pius, 1793). Ezt ajánlva nagyon tisztelendőségednek az oltárnál végzett imáiba ajánlottan maradtam, Esztergom, 1901. aug. 5. Boltizár József püspök, általános érseki helytartó."
     A barlang díszítéséről a Prenoszil család az uradalmi kertész révén gondoskodott. A barlang első gondozója Szeluczky Ferenc volt, aki fiatalabb korában Esterházy Antal huszárjaként a cseklészi kastélyban szolgált. Az akkor még rendezetlen temetőt igyekezett szépíteni. Ő ültette a gledícsiafákat (krisztustövis), a domb alatti laposban kutat ásatott, és környékét orgonabokrokkal ültette be. Rövidesen a szomszédos községek lakossága, majd a csallóközi falvak népe is felfigyelt a barlangra, és számos búcsújáró kereste fel, főleg Szűz Mária születésnapján, szeptember 8-án.
     Így alakult ki Tallóson a templomszentelés napjára eső első vagy másképpen nagybúcsú mellett - ez szentháromságvasárnapra esik - a második búcsú, a barlangbúcsú hagyománya. Ez utóbbit másképpen kisbúcsúnak, kisasszonynapi búcsúnak vagy ritkábban temetői búcsúnak is szokták mondani.

TALLÓS - BÚCSÚJÁRÓHELY

    Alig egy évtized alatt Tallósból ismert búcsújáróhely lett.
     Az 1934-es esztendő óta szeptember 8-a a Galántai járás katolikus ifjúsági egyesületeinek, a SZKIE-nek (Szlovenszkói Katolikus Ifjúsági Egyesület) is a napja lett. Ebben az évben a templom mellett, a Szentháromság-szobor mögötti oldalon vastag deszkából készített emelvényre szabadtéri oltárt emeltek. Később az emelvény deszkáiból padokat készítettek, amiket tavasztól őszig a barlang előterében szoktak felállítani az ájtatoskodók részére. Az ifjúsági egyesületek tagjai, valamint a búcsújárók, akiket előző este a környékről idesereglett papok meggyóntattak, a szabadtéri oltárnál végezték el az áldozást. Szentmise után hódoló körmenet indult a barlanghoz.
     Az 1935. évi kisasszonynapi ünnep fényét és nagyságát emelte még a hősök szobrának leleplezése is. Ettől az évtől kezdődően Cereseto Virgilio és neje, Esterházy Ilona grófnő ajánlatára a szabadtéri szentmise és a délutáni műsoros ifjúsági találkozó, amelyre a templomtér az előző évben kicsinek bizonyult, a kastély teraszára került, ahol a földesúr gyönyörűen díszített oltárt emeltetett minden évben.

MÁTYUSFÖLDI ÉS CSALLÓKÖZI NAPOK

    A csúcspontja a tallósi kisasszonynapi ünnepségeknek 1939. szeptember 8-án zajlott le, amikor is Bárány Imrének, a KALOT (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Titkársága) vágsellyei igazgatójának kezdeményezésére Mátyusföldi és Csallóközi Nappá avatták e napot.
     Az ünnepségről Vöröss János plébános a következőket írja: „Pater Kerkayn kívül itt volt még Hóka Imre és Drahos János általános érseki helynök Esztergomból. A tábori (szabadtéri) szentmisét a Vicarius úr celebrálta. Hóka Imre beszélt. Ezen nem vehettem részt, mert P. Kerkayval a búcsúsokat gyóntattuk. A szentmise utáni körmenettel Drahos vikárius úr nem akart a barlang elé menni, mondván, hogy nem approbált búcsújáróhely. A körmenetet azonban meg kellett tartanunk, tehát megtartottuk azt a faluban azon az útvonalon, amin az őrnapi körmeneteket szoktuk tartani, vagyis a Dunasoron (Postasor vagy Nedámsor) át, az Alsósoron vissza. Hóka Imre olvasta a négyes sorba felfejlődött résztvevőket. Tízezren vettek részt a körmeneten, míg a szentmiséről sokan eltávoztak haza vagy a búcsúvásárba. Bántott a dolog, ezért ebéd előtt megmondtam a vikárius úrnak, hogy azok az erdőbe elvonult régi remeték két fadarabból összetákolt keresztjeik előtt bizonyára buzgóbban tudtak imádkozni, mint mi az ezüst keresztek előtt. Hiszen minden kegyhely úgy lett azzá, hogy az emberek nagy számban keresték fel, buzgón imádkoztak, Isten meghallgatta a szent Szűz közbenjárására kérésüket, és így ment hírük. A mai napon itt is ezer áldozó járult az Úr asztalához. Ez mind elmaradt volna, ha nincs ez a búcsújárási alkalom."
     Az első mátyusföldi és csallóközi műsoros délutánon Bárány Imre meghívására őeminenciája Serédy Jusztinián hercegprímás is reszt vett. Délután négy óra tájban érkezett meg. Rövid időre a műsor megszakadt. Vöröss plébános így ír az eseményről: „Rövid beszéddel fogadtam, kérve, hogy ő, mint akinek első csepp vére a Mátyusföld termelte kenyérből lett, most mint az ország első zászlósura hasson oda tekintélyével, hogy ez a mellőzött nép munkához és kenyérhez, földhöz jusson. Válaszában a főpásztor elmondta, hogy az ország-világ számára mit jelentett a sz. Imre év és az eucharisztikus kongresszus 1938. évi ünnepsége; az addig jóformán ismeretlen és sokszor félreismert és ok nélkül gyűlölt magyar nép a világ szeme előtt ezekután más színben tűnt fel. Azután türelemmel végignézte és -hallgatta a műsort, elismerését fejezte ki a látottak felett."

A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ ALATT

     Ezután már a kisasszonynapi ifjúsági összejövetelek színtelenedni, hanyatlani kezdenek. Ismét Vöröss plébánost idézem: „Az utolsó kisasszonynapi ünnepségek, ha jól emlékszem, 1943-ban voltak. A tábori szentmise a barlang előtt emelt oltáron van. Szentbeszéd után már a magyar előírások szerint katekizmusvizsga van a leányoknak. Medveczky Bella és Vajda János hittudományi főiskolai tanár, leányegyesületi csoportvezetők előtt főleg a kosúti leányok tűnnek ki alapos tudásukkal. Délután a szövetkezeti nagyteremben Németh Lajos káplán által betanított színdarabot (Hol vagy, édesanyám? c.) mutatnak be a helybeliek, kitűnő előadásban, a jelenlévők nagy tetszésére. Szentmise alatt már a bombázók zúgnak el a temető felett, jelezve kézzelfoghatóan P Hídvéginek 1936-ban az akkori SZKIE ifjúsági vezetők jelenlétében elmondott jóslatát: Háború jön, és ezek az ifjúsági egyesületek mind megszűnnek, mert a hitetlenség lesz a győztes."

A „FELSZABADULÁS" UTÁN

     A front után kétéves szünet következett, aztán újra megtartották a kisasszonynapi búcsút, mégpedig a komáromi bencések közre- működésével.
     1947-ben a Magyarországra való áttelepítésre kijelölt tallósi és vezekényi hívek egy-egy kis márványtáblával búcsúztak a kedvelt barlangtól. A kitelepítés alkalmával a barlang akkori gondnoka, özvegy Majláth Istvánné Vörös Ilona is Magyarországra került. Lakó utódja, ifj. Sován, a politikai bizottság (akcny vybor) elnöke, egy fazék aprópénzt talált elásva a konyhaküszöb alatt, de ez még magyar aprópénz volt, amit a front körül már beváltani nem lehetett.
     Vöröss plébános vetette papírra a következő sorokat is: „Legifjabb Sován, úgy mondják, el akarta távolíttatni a sz. Szűz szobrát a barlangból. Annyi azonban bizonyos, hogy a barlang földjeit kivette a bérlők kezéből, és futballpályát csináltatott belőle... Egy év leforgása alatt feleségestől abba a temetőbe került, hátrahagyva öreg szüleit s a kisfiukat. Tüdővész végzett mindkettőjükkel. Haldoklásában a férfi, úgy mondják, a barlang földjével vesződött, hogy azt vissza kell adni Szűz Máriának. De ebből azóta sem lett semmi. Isten legyen irgalmas minden megtévedt emberhez."
     A háború utáni években a helybeliek barlang előtti, naponta végzett májusi ájtatosságai a templomba tevődtek át, vasárnaponként és az eltörlött ünnepeken azonban, főleg az idősebbek, még felkeresték a barlangot, hogy közösen végezzék a rózsafüzért, litániát. Az a tömeges és rendszeres látogatása a barlangnak, amely azelőtt a barlangi harang hívó szavára az esti órákban megszokott volt, idővel egyre inkább megcsappant, a szórakozási alkalom másfelé vonta a híveket.

IMAMEGHALLGATÁSOK

     Hogy idők folyamán a tallósi barlangnál is történtek imameghallgatások, bizonyítja az a sok hálatábla, mely a barlang falában és a barlang mellett emelt falon látható.
     Vöröss János írja: „Magam beszéltem a harmincas évek valamelyikén egy borsai asszonnyal, sajnos a sz. mise után egyedül lévén a sekrestyében, a búcsújárók kívánságainak kellett eleget tennem, s így nem volt időm hosszabban beszélgetni a nevezettel. Szent misét íratni jött hálából, mert a leánya itt gyógyult meg. Csontszújával az orvosok már lemondtak róla. Ő néhányszor elhozta Tallósra, és a leány nemcsak hogy teljesen kigyógyult bajából, hanem már férjhez is ment."
     1940-ben Kaizer Ferenc káplán a zarándoklók által itt hagyott képeket és szükségtelenné vált mankókat nagyobbrészt eltüntette, azzal a céllal, nehogy a szent Szűz szobráról elvonják az ájtatoskodók figyelmét.
     A barlang falában és a barlang melletti falon összesen 47 hálatáblát számolhatunk meg. A legrégibb hálatábla felirata a következő: Fogadd oh jó anyánk Szűz Mária csodás megmentésedért szívünk mélyéből hálás köszönetünk. Diószeg 1915. IV/23-án Szabó Alajosné és családja.