Környék km | Rendezés:   Infobuborék

Ráday-kastély (kastély)

3188 Ludányhalászi, Rákóczi út 57.
Leírás

A Szent András plébániatemplom szomszédságában található az egykori Ráday kastély, melynek építése Ráday Pál – II. Rákóczi Ferenc kancellárja – nevéhez fűződik. A munkálatok 1700-ban kezdődtek el és 2 évig tarthatott a kastély felépítése.

1702-ben azonban még csak egy földszintes ház épült fel Alsó- és Felső Ludány határán. 1713. október 1-én itt látta meg a napvilágot korának egyik jelentős irodalomtudósa, Ráday (I.) Gedeon. 1715-ben húztak rá az épületre még egy szintet, és egészen 1738-ig volt ilyen állapotban az úrilak. Ebben az évben (1738) ugyanis szörnyű csapás érte a családot, melynek súlyosságát Ráday Pálné, Kajali Klára írta le naplójában: „Ápr. 20 lőtt egész Ludánynak az én minden ottan levő épületeimmel edgyütt szörnyű égése. Mencse meg az Úr minden hiveit íly rettenetes tüzi veszélytül”. A kastély kiégett, azonban nem telt bele 2 év és ismét régi fényében ragyogott az épület.

I. Gedeonnak és utódainak köszönhetően a falu bekapcsolódott a korabeli kulturális vérkeringésbe. Az alsó ludányi kastélyban vetették meg a több tízezer kötetre rúgó híres Ráday könyvtár alapjait, melyet a péceli kastély felépítése után oda helyeztek át. Többször járt Gedeonnál jó barátja Kármán József, majd pedig később a nyelvújítás egyik úttörője, Kazinczy Ferenc kétszer – 1803-ban és 1831-ben - látogatta meg III. Pált és családját. Mindkét látogatásáról lelkesen írt úti jegyzeteiben az itt töltött időről. 1840-ben a kastély a losonczi Gyürky család, majd a XIX. század második felében a Pejacsevich Mikó família kezébe került.

1931-ben Ludány földesura gr. Pejacsevich Mikó Endre a Ráday-féle kastélyt, az újonnan alakult Szegénygondozó Nővérek Társulatának adta el. A kastély területén levő saját kápolnájukat 1931. november 1-én áldották meg, védőszentjük a Szentséges Szív lett. Miután a Társulatot tartománnyá emelték, a szerzet egyházi joghatósága Pálók Mária Franciska (a rend egyik alapítója) ludányi újoncmestert nevezte ki tartományfőnöknővé. A ludányi szeretetház a főnöknő és titkárnőjének állandó tartózkodási helye, a rendnek pedig tartományi székháza lett, innen vezetve a 30-as évek végére 48 zárdával rendelkező Társulatot. 1934-ben Bayler István ludányi plébános Oslay Oswalddal (a rend alapítója) együtt felvetették egy járási szeretetház gondolatát, és több évi tárgyalás után 1937 márciusában nyílt meg a Szeretetház és Üdülő. Erre a célra a nővérek a kastélyhoz tartozó versenyistállókat és cselédlakásokat engedték át. A szeretetház 60 fő befogadására volt alkalmas, az üdülőben pedig egy közfürdő is létesült, mely az egész környéken páratlan volt.

A világháború kitörése után a Szeretetházban lengyel menekülteket fogadtak be. 1940. nyarán egy kis kápolnát építettek a zárda területén. 1944 végén ’45 elején a község a front közepén állt. Orosz repülők többször lőtték és bombázták a falut, egy bomba éppen a zárda falai mellé helyezett benzines gépkocsikat találta el, ezek felrobbanása megrongálta a kastélyt. 1945. februárban román hadikórház lett a zárdából.

A front elvonulta után egy évvel, 1946. június 21-én Mindszenty József itteni látogatása során a zárdában szállt meg. Sötét fellegek gyülekeztek a 40-es évek végén a katolikus egyház felett, melynek szele már 1948-ban érintette a községet. Ekkor államosították ugyanis a katolikus iskolákat. 1950-ben megtörtént a szerzetesrendek erőszakos feloszlatása. Sorsát a Társulat sem tudta elkerülni. Még ugyanebben az évben országosan 300 nővérnek kellett beszüntetnie tevékenységét. 1950. június 10-én 150 apácát szállítottak a ludányi rendházba, ahol 1 hónapig tartózkodtak, majd innen Jászberénybe víve, szétengedték őket. A rend feloszlatása után a kastély előbb SZÖVOSZ iskola, majd pedig ideg és elmegyógyintézet lett, ahol a nővérek egy része is tovább folytatta munkáját. Az egykori Ráday kastély jelenleg is ezt a funkcióját tölti be, az idők folyamán modern épületekkel gazdagodva.

 
Ha észrevétele van a megjelenő adatokkal kapcsolatban, aktuálisabb vagy bővebb információt tud a helyszínről, kérjük küldje el nekünk az alábbi szövegmező segítségével.
A beküldött észrevételeket kollégáink feldolgozzák és az észrevételek alapján módosítják az adatlapot. Maga a beküldött üzenet a lapon nem jelenik. meg!
Amennyiben visszajelzést szeretne, kérjük, hogy az üzenetben hagyja meg elérhetőségeit.
Adatait az adatkezelési szabályzatunk alapján bizalmasan kezeljük, azt harmadik félnek nem adjuk ki.




Címlap
Előző oldal
Lap tetejére
Lista eleje

Technikai kérdések

Üzlet

Adataim

  • Bejelentkezés
  • Regisztráció
  • Belépés/regisztráció facebook-kal
©2024 Minden jog fenntartva | szallas@szallashegyek.hu | +36 70 603 3312
Börzsöny szállásBörzsöny vendéglátásBörzsöny látnivalóBörzsöny programBörzsöny szolgáltatásBörzsöny túraBörzsöny közlekedésBörzsöny helyi termékBörzsöny szabadidőBörzsöny erdei iskolaBörzsöny csapatépítésPilis szállásPilis vendéglátásPilis látnivalóPilis programPilis szolgáltatásPilis túraPilis közlekedésPilis helyi termékPilis szabadidőPilis erdei iskolaPilis csapatépítésCserhát szállásCserhát vendéglátásCserhát látnivalóCserhát programCserhát szolgáltatásCserhát túraCserhát közlekedésCserhát helyi termékCserhát szabadidőCserhát erdei iskolaCserhát csapatépítésGerecse szállásGerecse vendéglátásGerecse látnivalóGerecse programGerecse szolgáltatásGerecse túraGerecse közlekedésGerecse helyi termékGerecse szabadidőGerecse erdei iskolaGerecse csapatépítésVértes szállásVértes vendéglátásVértes látnivalóVértes programVértes szolgáltatásVértes túraVértes közlekedésVértes helyi termékVértes szabadidőVértes erdei iskolaVértes csapatépítésBükk szállásBükk vendéglátásBükk látnivalóBükk programBükk szolgáltatásBükk túraBükk közlekedésBükk helyi termékBükk szabadidőBükk erdei iskolaBükk csapatépítésMátra szállásMátra vendéglátásMátra látnivalóMátra programMátra szolgáltatásMátra túraMátra közlekedésMátra helyi termékMátra szabadidőMátra erdei iskolaMátra csapatépítésMecsek szállásMecsek vendéglátásMecsek látnivalóMecsek programMecsek szolgáltatásMecsek túraMecsek közlekedésMecsek helyi termékMecsek szabadidőMecsek erdei iskolaMecsek csapatépítésVelencei tó szállásVelencei tó vendéglátásVelencei tó látnivalóVelencei tó programVelencei tó szolgáltatásVelencei tó túraVelencei tó közlekedésVelencei tó helyi termékVelencei tó szabadidőVelencei tó erdei iskolaVelencei tó csapatépítésBalaton szállásBalaton vendéglátásBalaton látnivalóBalaton programBalaton szolgáltatásBalaton túraBalaton közlekedésBalaton helyi termékBalaton szabadidőBalaton erdei iskolaBalaton csapatépítés