Környék km | Rendezés:   Infobuborék

Ófalu (emlékház)

3167 Hollókő, Ófalu
Leírás

A védett falurész központjában áll a fatornyos, zsindelyes templom, és körülötte, keskeny telkeken sorakoznak a képekről jól ismert, fehérre meszelt, tornácos, több mint száz éves palóc parasztházak. A kontyolt nyeregtetős épületek homlokzatát faoszlopos tornácok, úgynevezett hambitusok szegélyezik. A falu mai képét az 1909-es tűzvésznek "köszönheti", mivel akkor az összes leégett házat újjá kellett építeni.

tipikus ház Ófaluban

Tipikus ház Ófaluban Fotó: Cartographia

Házaik általában három osztatúak (első szoba - pitvar - lakókamra), melyeket két oldalról övez a faoszlopos tornác. A házhoz épült a kamra, az udvaron pedig a disznóólt és a fészereket helyezték el. A nagyobb állatok tartására alkalmas pajták a falu szélén, a Pajtásárokban álltak.

tipikus ház

A palóc településeken a nagycsaládok szokás szerint egyetlen telekre építkeztek, és a család bővülésével az első ház mögött egyszerűen egy újat építettek. 

A falu 67 védett házában ma kézműves műhelyeket, múzeumokat, bemutatóházakat is találunk. Kipróbálhatjuk itt a fazekasságot vagy a szövést, de akad olyan is, amelyikben eredeti bútorok között pihenhetünk meg.

Szatócsbolt

Szatócsbolt Fotó: funiQ

A hollókői Ófalu a világörökség része, az UNESCO 1987-ben vette fel listájára.

Ófalu

Ha észrevétele van a megjelenő adatokkal kapcsolatban, aktuálisabb vagy bővebb információt tud a helyszínről, kérjük küldje el nekünk az alábbi szövegmező segítségével.
A beküldött észrevételeket kollégáink feldolgozzák és az észrevételek alapján módosítják az adatlapot. Maga a beküldött üzenet a lapon nem jelenik. meg!
Amennyiben visszajelzést szeretne, kérjük, hogy az üzenetben hagyja meg elérhetőségeit.
Adatait az adatkezelési szabályzatunk alapján bizalmasan kezeljük, azt harmadik félnek nem adjuk ki.




Címlap
Előző oldal
Lap tetejére
Lista eleje

Technikai kérdések

Üzlet

Adataim

  • Bejelentkezés
  • Regisztráció
  • Belépés/regisztráció facebook-kal
©2024 Minden jog fenntartva | szallas@szallashegyek.hu | +36 70 603 3312
Börzsöny szállásBörzsöny vendéglátásBörzsöny látnivalóBörzsöny programBörzsöny szolgáltatásBörzsöny túraBörzsöny közlekedésBörzsöny helyi termékBörzsöny szabadidőBörzsöny erdei iskolaBörzsöny csapatépítésPilis szállásPilis vendéglátásPilis látnivalóPilis programPilis szolgáltatásPilis túraPilis közlekedésPilis helyi termékPilis szabadidőPilis erdei iskolaPilis csapatépítésCserhát szállásCserhát vendéglátásCserhát látnivalóCserhát programCserhát szolgáltatásCserhát túraCserhát közlekedésCserhát helyi termékCserhát szabadidőCserhát erdei iskolaCserhát csapatépítésGerecse szállásGerecse vendéglátásGerecse látnivalóGerecse programGerecse szolgáltatásGerecse túraGerecse közlekedésGerecse helyi termékGerecse szabadidőGerecse erdei iskolaGerecse csapatépítésVértes szállásVértes vendéglátásVértes látnivalóVértes programVértes szolgáltatásVértes túraVértes közlekedésVértes helyi termékVértes szabadidőVértes erdei iskolaVértes csapatépítésBükk szállásBükk vendéglátásBükk látnivalóBükk programBükk szolgáltatásBükk túraBükk közlekedésBükk helyi termékBükk szabadidőBükk erdei iskolaBükk csapatépítésMátra szállásMátra vendéglátásMátra látnivalóMátra programMátra szolgáltatásMátra túraMátra közlekedésMátra helyi termékMátra szabadidőMátra erdei iskolaMátra csapatépítésMecsek szállásMecsek vendéglátásMecsek látnivalóMecsek programMecsek szolgáltatásMecsek túraMecsek közlekedésMecsek helyi termékMecsek szabadidőMecsek erdei iskolaMecsek csapatépítésVelencei tó szállásVelencei tó vendéglátásVelencei tó látnivalóVelencei tó programVelencei tó szolgáltatásVelencei tó túraVelencei tó közlekedésVelencei tó helyi termékVelencei tó szabadidőVelencei tó erdei iskolaVelencei tó csapatépítésBalaton szállásBalaton vendéglátásBalaton látnivalóBalaton programBalaton szolgáltatásBalaton túraBalaton közlekedésBalaton helyi termékBalaton szabadidőBalaton erdei iskolaBalaton csapatépítés