Kertek-alja Tanösvény - Vizes élőhelyek hasznosítása a hagyományos gazdálkodásban (tanösvény)

Folyóvölgyeinkhez hasonló ártéri gazdálkodás (ahol a vizes élőhelyek nagyban meghatározták az emberek megélhetését) nem alakulhatott ki a dombvidéken. A patakvölgyek adottságait azonban a paraszti élet széleskörűen kihasználta mind az élelem, mind a használati tárgyak beszerzésére, előállítására.

A patak menti réteket legeltetéssel is hasznosították, de még nagyobb jelentőségük volt a széna előállításában. A szénagazdálkodás a Kárpát-medencében legalább egy évezredes múltra tekint vissza és fontos szerepe volt a térség természetes növénytakarójának átformálásában, a kultúrtáj kialakításában. A szélesebb patakvölgyeket kísérő eredeti, ligeterdei növényzet visszaszorult és kiterjedt rétek jöttek létre. Jellegzetes növényzetük alapján kaszálóréteket, mocsárréteket és (a Cserhátban ritkán előforduló) lápréteket különböztethetünk meg, melyek eltérő szénaminőséget adtak. Ezeket a réteket a kaszálás és legeltetés tartotta fenn, megakadályozva a visszaerdősülésükett. A dombvidéki patakvölgyek nem elmocsarasodó kaszálórétjein jó minőségű („édes”) széna termett, az elmocsarasodó, sásos réteken termő úgynevezett savanyúfű pedig tömegtakarmánynak volt alkalmas. A nagyállattartás mellett a kacsa- és libatartás sem nélkülözhette a patakokat és a hozzájuk kapcsolódó réteket.
A rétek, mocsarak növényzetét az állattartás mellett még számos formában hasznosították. A táplálkozási célú gyűjtögetésről már keveset tudunk (például a vízi harmatkása termését kásaként fogyasztották), gyógynövényt viszont a mai napig gyűjtenek vidékünkön a vizenyős területeken. A legfontosabbak között említhető a mezei zsurló (guzsalyfű), az orvosi ziliz (mályva) és a menták (vízi menta, mezei menta). A többnyire vizes élőhelyekhez kötődő fűzfák hasznosítása is sokoldalú volt. Kérgüket gyógyászati célra gyűjtötték, a bokor alakú füzek hajtásai pedig pedig a kosárkötés legfontosabb alapanyagául szolgáltak. A dombvidéki kosárkötésben szintén felhasznált mogyorót, iszalagot is gyakran patakok mentén találták meg. A sások szívós levelét kötözésre (pl. kukoricaszár kötözésére) a közelmúltig felhasználták.

A patakok többségének vízrendezése a Cserhátban a XX. század második felében lezajlott. Az ármentesített rétek nagy részét beszántották, a megmaradt réteket pedig kaszálás, legeltetés hiányában gyakran idegenhonos növények özönlik el. A paraszti életmód eltűnésével a kultúrtáj is átalakult, egyneműbbé vált.