Az ipolytarnóci trianoni határkő (különleges hely)

Az Ipoly folyó és a szárazföldi országhatár metszéspontjának sarkában áll ez a határkő, a megcsonkított Magyarország mementójaként az idők végezetéig, emlékeztetve a jövő nemzedékét arra, hogy kik voltunk, mivé lettünk, honnan-hová jutottunk a francia honban született döntés után.

Drága jó, szorgos, földművelésben megöregedett, megőszült nagyszüleink életük végéig könnyes szemmel, összeszorult szívvel tekintettek a folyó túlsó partján maradt, elődeiktől megörökölt javakra. Erdőt, mezőt, szőlőt, a megélhetést nyújtó istenadta szent magyar földet veszítették el örökre, s vele együtt önbecsülésük, emberi tartásuk egy részét is. Történjék bármi, soha nem feledjük: 1920. 06. 04. a magyar nemzet Waterloo-ja volt.

A békeparancs aláírói a Grand-Trianon-palotában: Dr. Benárd Ágoston és Drasche Lázár Alfréd

A veszteség: Magyarország 282 ezer négyzetkilométernyi területéből 93 ezer maradt. A 20.9 milliós népességből 7.6 millió került új államhatárok közé. Az elcsatolt területek lakosságából 3.2 millió magyar anyanyelvű és nemzetiségi volt. A termőföld 61.4, a faállomány 88, a vasúthálózat 62.2, a nyersvas 83.1, a hitel- és bankintézetek 67 százaléka került a szomszédos országok birtokába.

Idézet a korabeli "Levente" c. újságból: "1924-1943. között átlagban évi 10 millió, 1944-1966. között átlagban évi 13 és fél millió aranykoronát kellett fizetnünk jóvátétel gyanánt, amelynek végösszege körülbelül 521 millió aranykorona volt."

"A magyar nemzetet, Magyarország örökölt birtokában, két történelmi ősjogforrás erősítette meg cáfolhatatlan bizonyító erejű jelvényekkel: a római Pápa, a szent koronával és a bizánci császár a keletrómai korona szent jelvényével. Ezt igenis 1000 éven át törvényes igazságként az egész világ elismerte, így hát a "művelt" antant minden ellenrágalma semmivé törpül ez isteni igazsággal szemben."