Környék km | Rendezés:   Infobuborék

Magyarok Nagyasszonya temploma (templom)

3182 Karancslapujtő, Dobó köz
Leírás

Magyarok Nagyasszonya tiszteletére 1899-ben emelt új neoromán stílusú katolikus templom, a falu közepén emelkedő cipó alakú dombon áll.

A régi templom valószínűleg az 1450-es években épült. Ezt bizonyítani látszik, hogy mennyezete kazettás famennyezet volt, tele érdekes és értékes korabeli huszita festményekkel díszítve. 1688-ban lepusztult középkori templomot említenek a Boldog Szűznek szentelve. Az 1713-as Canonica Visitatió szerint a templom még akkor is festett mennyezetű volt. Feliratát Rómer Flóris még feljegyezte: "1712. FIZY István Vogt Ethasz Biroy Cinatethak (Barson János) Etas fig Vogt".

A régi templom ugyanazon a helyen állt, mint a jelenlegi, melyet 1895-ben lebontottak. Középkori gótikus stílusú volt. Az 1731-es Canonica Visitatió szerint "tornyában három harang volt". A boltozott szentélye akkor már romos állapotú volt, 1813-ban erősen omladozott. Malonyai Dezső azt írja, hogy az 1895-ben lebontott templom főoltárát több száz évesre becsülték és paraszti faragó alkotásának tartották. Az olajzöld alapszínű oltárkép a korábbi titulusnak megfelelően Szűz Máriát ábrázolta. Faragott, dombormű volt. Két oldalt csavarmentes oszlop keretében ágyban fekvő Szent Anna a pólyába göngyölt Szüzet nyújtotta a botjára támaszkodó Joachin felé.

Idézet a műből: "az egykori plébánosnak is emlékezetes maradt, hogy az újszülött Szűz Mária - egész parasztosan - fehér pettyes, piros vánkosban volt pólyázva és lapos zsinórral körül kötve."

A mai templomot 1895. augusztusában Elsztner Ferenc mérnök tervezte Budapesten, Cserei Gusztáv losonci építőmester építette.

A szentélyben két nagyméretű, festett üvegű, ólomszegéllyel összekapcsolt ablak van, a jobb oldalon Szent Imre életnagyságú, a bal oldalon Szent Margit szintén életnagyságú színes képével. Alatta tábla emlékeztet, hogy a háború után Bocsárlapujtő ifjúsága és leányifjúsága állítatta helyre 1947-ben. Eredetileg ezen táblák helyén az állíttatók és a szentek nevei szerepeltek. Sajnálatos, hogy a tábla nem került vissza a helyére.

Az oltárképen Magyarok Nagyasszonya, míg az oltárkép mellett Szent István és Szent László életnagyságú szobra látható. A szentélyből déli és északi irányba is sekrestye nyílik. A főhajó első részében bal oldalon Jézus Szíve tiszteletére épített oltár van, a jobb oldalon Szent Borbála tiszteletére a falu bányászai emeltek oltárt a bányászat védőszentjének.

A hajó közepén, bal oldalon kör alakú szószék, a négy evangélista képmásával. A hajó oldalain, északon három darab nagyméretű festett, színes üvegablak, ólomszegéllyel összekapcsolva, míg a déli oldalon kettő, mert középen kijárati ajtó található. Az ajtó felett az alábbi felirat:

" Jézusunk az Istenember él, uralkodik és parancsol. Jézusunk! Óh védelmezd meg Nemzetünket minden bajtól." 
1899.

A falon körbe 80x42-es műkő stációk. Készítette Balkó István 1934-ben. Erre tábla emlékeztetett a 14. kép alatt, sajnálatos, hogy ez is hiányzik. Krisztus Golgotára vezető útjára és a kereszthalálának helyére emlékeztetnek az állomások.

A hajó hátsó részét nagyméretű karzat zárja le. A karzat alatt kápolnaszerűen kialakított "kistemplom", ahol a Karancsi Kápolna eredeti oltára látható. Itt van a Missziós Kereszt is, rajta a missziós évek számaival: 1910., 1934., 1944., 1948.

A főkapun belépve egy márványtábla hirdeti Krisztus dicsőségét és nagyságát:

CHRISTVS VINCIT CHRISTVS IMERAT! NONGENTIS ANNIS HUNGARO POPULO REGNOQVE BENEDIXIT

A karzaton lévő, széphangú orgona felújításra szorulna, ugyanúgy, mint az egész templom. Utoljára 1949-ben volt tatarozva. Ekkor lett pótolva a hívek adományaiból az a harang is, melyet 1944-ben a háborúba elvittek.

Ha észrevétele van a megjelenő adatokkal kapcsolatban, aktuálisabb vagy bővebb információt tud a helyszínről, kérjük küldje el nekünk az alábbi szövegmező segítségével.
A beküldött észrevételeket kollégáink feldolgozzák és az észrevételek alapján módosítják az adatlapot. Maga a beküldött üzenet a lapon nem jelenik. meg!
Amennyiben visszajelzést szeretne, kérjük, hogy az üzenetben hagyja meg elérhetőségeit.
Adatait az adatkezelési szabályzatunk alapján bizalmasan kezeljük, azt harmadik félnek nem adjuk ki.




Címlap
Előző oldal
Lap tetejére
Lista eleje

Technikai kérdések

Üzlet

Adataim

  • Bejelentkezés
  • Regisztráció
  • Belépés/regisztráció facebook-kal
©2024 Minden jog fenntartva | szallas@szallashegyek.hu | +36 70 603 3312
Börzsöny szállásBörzsöny vendéglátásBörzsöny látnivalóBörzsöny programBörzsöny szolgáltatásBörzsöny túraBörzsöny közlekedésBörzsöny helyi termékBörzsöny szabadidőBörzsöny erdei iskolaBörzsöny csapatépítésPilis szállásPilis vendéglátásPilis látnivalóPilis programPilis szolgáltatásPilis túraPilis közlekedésPilis helyi termékPilis szabadidőPilis erdei iskolaPilis csapatépítésCserhát szállásCserhát vendéglátásCserhát látnivalóCserhát programCserhát szolgáltatásCserhát túraCserhát közlekedésCserhát helyi termékCserhát szabadidőCserhát erdei iskolaCserhát csapatépítésGerecse szállásGerecse vendéglátásGerecse látnivalóGerecse programGerecse szolgáltatásGerecse túraGerecse közlekedésGerecse helyi termékGerecse szabadidőGerecse erdei iskolaGerecse csapatépítésVértes szállásVértes vendéglátásVértes látnivalóVértes programVértes szolgáltatásVértes túraVértes közlekedésVértes helyi termékVértes szabadidőVértes erdei iskolaVértes csapatépítésBükk szállásBükk vendéglátásBükk látnivalóBükk programBükk szolgáltatásBükk túraBükk közlekedésBükk helyi termékBükk szabadidőBükk erdei iskolaBükk csapatépítésMátra szállásMátra vendéglátásMátra látnivalóMátra programMátra szolgáltatásMátra túraMátra közlekedésMátra helyi termékMátra szabadidőMátra erdei iskolaMátra csapatépítésMecsek szállásMecsek vendéglátásMecsek látnivalóMecsek programMecsek szolgáltatásMecsek túraMecsek közlekedésMecsek helyi termékMecsek szabadidőMecsek erdei iskolaMecsek csapatépítésVelencei tó szállásVelencei tó vendéglátásVelencei tó látnivalóVelencei tó programVelencei tó szolgáltatásVelencei tó túraVelencei tó közlekedésVelencei tó helyi termékVelencei tó szabadidőVelencei tó erdei iskolaVelencei tó csapatépítésBalaton szállásBalaton vendéglátásBalaton látnivalóBalaton programBalaton szolgáltatásBalaton túraBalaton közlekedésBalaton helyi termékBalaton szabadidőBalaton erdei iskolaBalaton csapatépítés