Szent Miklós-templom (templom)

A Szent Miklós-templom a 18. század végén épült katolikus templom.

A 13. században a nagybörzsönybe érkező németek egyházát, a mai Bányásztemplom elődjét a nyugati jövevények körében kedvelt védőszent, Szent Miklós (a kalmárok, kereskedők védőszentje) tiszteletére szentelték fel. Az itteni magyarság plébániája a Szent István-templomhoz tartozott. Néhány nemzedéknyi együttélés után a helyi magyarság eltanulva azok nyelvét beleolvadt a jobb módú – kereskedelemmel is foglalkozó – németségbe. Ennek eredményeként a Szent István-templom elvesztette híveit és vele plébánia jogállását, és így a Bányásztemplom, az akkori Szent Miklós-templom lett a helység egyházi központja. A 16. század közepe táján a lakosság többsége áttért az evangélikus hitre, ezért a 16-17. század nagyobb részében ők használhatták ezt az egyházat.
A török kiűzése (1686) utáni években indult meg Börzsönybe és a szomszédos Vámosmikolára a felvidéki katolikus telepesek bevándorlása. Valószínűleg a két falut birtokló esztergomi érsekség szervezte ezt meg azzal a céllal, hogy a nagyrészt evangélikus Börzsönybe és református Mikolára „jobban kezelhető”, hűségesebb jobbágyokat telepítsen. A két településre érkező családok többsége a Németpróna (ma Szlovákia, szlovákul Nitrianske Pravno, németül Deutschproben) környéki német helységekből érkezett ide, beáramlásuk kb. két nemzedéken át, a XVIII. század közepéig tartott. Leginkább e migrációnak lehetett a következménye, hogy a börzsönyi katolikus gyülekezet lélekszáma a század végére kb. félezer főre nőtt, és így lassan „kinőtte” kicsiny templomát. E miatt kezdték el 1782-ben a mai barokk plébániatemplom építését az akkori esztergomi érsek, Batthyány József támogatásával. Hat év munka után, 1788-ban szentelte fel a prímás az új egyházat, amely átvette vagy „megörökölte” a Bányásztemplom védőszentjét, Szent Miklóst. (A Bányásztemplom ma csak kápolna, védőszentje a Fájdalmas Szűz.)
Az 1788 óta álló egyhajós Szent Miklós-templom már nem kelet-nyugati tengelyű, hanem nagyjából észak-déli irányítottságú. (A középkor végéig általános katolikus szabály mondta ki az egyházak kelet-nyugati tájolását, és a halottak ilyen irányban való eltemetését is.) Az épület északi, bejárati vagyis homlokzati részén tornyot találunk, ennek felső részében találhatók a harangok. A késő barokk stílusú templom belső tere világos, hajója három csehsüveg-boltozatos részből áll, a szentélyt is hasonló módon fedték le. A szentélyben található a copf stílusú (= a barokk egyik kései irányzata) oltár, ami felett látható a XVIII. század végéről származó oltárkép, mely Szent Miklós apoteózisát (megdicsőülését) ábrázolja. A szentély bal oldalán az „Utolsó vacsora”, jobb oldalán a „Krisztus megkeresztelése”, az első boltszakasz jobb oldalfalán Szent Imre, a bal oldalon pedig a domonkos rendi Margit apácát (Árpád-házi Szent Margitot, IV. Béla leányát) ábrázoló vászonképek láthatók. A sekrestye a szentélyből nyílik, itt találhatók az istentisztelethez szükséges kelléket, pl. a szertartáskönyvek és a miseruhák.