Környék km | Rendezés:   Infobuborék

Szent Kereszt Felmagasztalása templom (templom)

2626 Nagymaros, Szent Imre tér 2.
Telefon: 36 27 354221
Leírás

A római katolikus templom a XIV. században épült.

A római katolikus templom tornya a Dunakanyar egyetlen ma is álló középkori egyházi műemléke. A templomot már az 1324-es kiváltságlevél is említi, védőszentje Szent Márton. Az eredetileg gótikus stílusú templomot többször átépítették. Az 1965-ös régészeti feltárások idején sírokra bukkantak a templom körül. Az épületet egy 1600-as években készült rajz szerint kerítés vette körül.

A lent négyzet, a második emelettől fölfelé nyolcszögletű torony a XV. század végén az oromfalas hajó mellé épült. A torony nyolcszögletű felső szakasza a XV. században kétemeletesre épült, és két sátorral lehetett fedve. Ma egy és fél emeletes. A harmadik emeleten a főhomlokzatnak megfelelő csúcsíves lezárású, kőkeretezésű könyöklőpárkányos, ferde bélletű ablaka van. Közvetlenül az ablakzáradék felett húzódik a harmadik és negyedik emeletet szétválasztó, az egész toronytestet körülfutó övpárkány. E felett alacsony dob, az egykori negyedik emelet maradványa. A hajóhoz épített torony az egykori XIV. századi oromfalat jelentékeny részben eltakarja. A hajóhoz egyszakaszos, a nyolcszög három oldalával záró támpilléres gótikus szentély és téglány alaprajzú sekrestye kapcsolódik. A torony alatti négyzetes előcsarnokba a homlokzati gótikus keretű kapun át jutunk. A főbejárattal szemben csúcsívben záródó kapukeret-zárókövén 1509-es évszám látható. A templom északi oldalán XIV. századi vörös márvány sírkőlap volt, mely a visegrádi Mátyás király Múzeumba került.

Ha észrevétele van a megjelenő adatokkal kapcsolatban, aktuálisabb vagy bővebb információt tud a helyszínről, kérjük küldje el nekünk az alábbi szövegmező segítségével.
A beküldött észrevételeket kollégáink feldolgozzák és az észrevételek alapján módosítják az adatlapot. Maga a beküldött üzenet a lapon nem jelenik. meg!
Amennyiben visszajelzést szeretne, kérjük, hogy az üzenetben hagyja meg elérhetőségeit.
Adatait az adatkezelési szabályzatunk alapján bizalmasan kezeljük, azt harmadik félnek nem adjuk ki.




Címlap
Előző oldal
Lap tetejére
Lista eleje

Technikai kérdések

Üzlet

Adataim

  • Bejelentkezés
  • Regisztráció
  • Belépés/regisztráció facebook-kal
©2024 Minden jog fenntartva | szallas@szallashegyek.hu | +36 70 603 3312
Börzsöny szállásBörzsöny vendéglátásBörzsöny látnivalóBörzsöny programBörzsöny szolgáltatásBörzsöny túraBörzsöny közlekedésBörzsöny helyi termékBörzsöny szabadidőBörzsöny erdei iskolaBörzsöny csapatépítésPilis szállásPilis vendéglátásPilis látnivalóPilis programPilis szolgáltatásPilis túraPilis közlekedésPilis helyi termékPilis szabadidőPilis erdei iskolaPilis csapatépítésCserhát szállásCserhát vendéglátásCserhát látnivalóCserhát programCserhát szolgáltatásCserhát túraCserhát közlekedésCserhát helyi termékCserhát szabadidőCserhát erdei iskolaCserhát csapatépítésGerecse szállásGerecse vendéglátásGerecse látnivalóGerecse programGerecse szolgáltatásGerecse túraGerecse közlekedésGerecse helyi termékGerecse szabadidőGerecse erdei iskolaGerecse csapatépítésVértes szállásVértes vendéglátásVértes látnivalóVértes programVértes szolgáltatásVértes túraVértes közlekedésVértes helyi termékVértes szabadidőVértes erdei iskolaVértes csapatépítésBükk szállásBükk vendéglátásBükk látnivalóBükk programBükk szolgáltatásBükk túraBükk közlekedésBükk helyi termékBükk szabadidőBükk erdei iskolaBükk csapatépítésMátra szállásMátra vendéglátásMátra látnivalóMátra programMátra szolgáltatásMátra túraMátra közlekedésMátra helyi termékMátra szabadidőMátra erdei iskolaMátra csapatépítésMecsek szállásMecsek vendéglátásMecsek látnivalóMecsek programMecsek szolgáltatásMecsek túraMecsek közlekedésMecsek helyi termékMecsek szabadidőMecsek erdei iskolaMecsek csapatépítésVelencei tó szállásVelencei tó vendéglátásVelencei tó látnivalóVelencei tó programVelencei tó szolgáltatásVelencei tó túraVelencei tó közlekedésVelencei tó helyi termékVelencei tó szabadidőVelencei tó erdei iskolaVelencei tó csapatépítésBalaton szállásBalaton vendéglátásBalaton látnivalóBalaton programBalaton szolgáltatásBalaton túraBalaton közlekedésBalaton helyi termékBalaton szabadidőBalaton erdei iskolaBalaton csapatépítés