Nagyboldogasszony templom (templom)

A Börzsöny hegyeiből lefutó Kemence- és Bernece-patak által övezett Templom-hegyen, sánccal erősített Árpád-kori földvár területén áll a középkori eredetű templom.

Látványa nemcsak a völgyben települt falut, de a tágabb környéket is uralja. A Templom-hegy - a régészeti föltárások szerint - már több mint 6000 évvel ezelőtt lakott hely volt, majd a X-XI. században jelentős település alakult ki a rekeszes szerkezetű földsánccal erődített hegyen.

   A XIX. század végén még csak a helyi szájhagyomány és a levéltári adatok alapján feltételezték, hogy a mai formájában barokk templom középkori eredetű.   1866-ban Rómer Flóris régész, művészettörténész, a magyarországi műemlékvédelem egyik megteremtője részletesen beszámol a faluban talált, majd az esztergomi múzeumba került piroxénandezit anyagú állati és növényi motívumokkal díszített oszlopfő-töredékekről, mely minden valószínűség szerint a templomból származott. Jóval később Marosi Ernő művészettörténész, a románkori és gótikus építészetünk szakavatott ismerője egy 1984-es publikációjában e kőfaragványok formai sajátosságai alapján a templom építését a XII. század elejére tette.
       A templomhajó északi falában 1928-ban Möller István és Szőnyi Ottó, a magyarországi műemlékvédelem kimagasló egyéniségei egy elfalazott félköríves, kettős hengertagos, kőkeretes románkori kaput találtak. A 2006-ban történt részleges falkutatás alapján Bozóki Lajos művészettörténész a kaput másodlagos összeállításúnak gondolja, a kapu-bélet két hengertag közötti homorlatos profilú tagozatának alsó megállítását a XIII. századra jellemző műrészletnek tartja, mely megtalálható a margitszigeti domonkos apácák kolostoránál vagy a veszprémi Gizella-kápolnánál, de az esztergomi lakótoronynál is.
   A részleges falkutatás és a torony belő szemrevételezése alapján megállapítható, hogy a torony egy későbbi, de még középkori periódusban épült a hajó elé úgy, hogy még a vakolat is megmaradt a hajó nyugati falán. A hajó ekkor még alacsonyabb volt, erre utal, hogy a torony sarkain a vakolatból készült ún. sarokarmírozás a mai padlástérben látható. A torony belső tere felől megfigyelhető, hogy a második toronyszint félköríves ablakainak fölső záródása újkori téglából van utólagosan kifalazva, s ugyanilyen téglafalazattal szűkítették az első szint ablakait lőrés alakúra, ezzel eltüntetve eredeti formájukat. A toronyaljban végzett falkutatások megmutatták, hogy a falak legkorábbi, alsó szakasza kb. 1,5 m magasságig hatalmas, olykor 2m szélességet is meghaladó kváderkövekből épült.
    A templomot körülvevő fal déli szakaszát tartják a régészek a legrégebbinek. Ennek keleti végénél, az újkorban kialakított kapunál másodlagosan egy 1659-es évszámos követ falaztak be. A jelenlegi körítő fal feltehetően középkori alapokra épült.
    Csak a hajó teljes falazatára kiterjedő festő-restaurátori- és falkutatás, valamint a templom környezetének régészeti feltárása adhat további információkat a minden valószínűség szerint még sok érdekességet rejtő korai templomunkról.

   Az írott források először 1337-ben említik a bernecei plébániát. A település és a hozzá tartozó jövedelmek az esztregomi érsek birtokában voltak. Az 1697-es Canonica Visitatio (az egyházi javak összeírása) szerint ekkor a templom szentélye és a sekrestye boltozott volt, a középkori eredetű hajó sík, famennyezetes, tornya pedig tetőzet nélkül állt, s ebből adódóan a harangok két külön haranglábra voltak felfüggesztve. Az 1737-es Canonica Visitatio idején a hajót még nem boltozták be, az 1754-es beszámoló viszont már említi a nemrég felépített Szent Rókus-kápolnát, a fából épült karzatot, a szószéket, továbbá a főoltár mellett három mellékoltárt: Szent József, Szűz Mária és Szent Rókus oltárát. Az 1779-es Canonica Visitatio csak három oltárt említ, és leírja, hogy a templom körül fallal kerített már fölhagyott temető található, s a harangok 1731-ből, 1761-ből és 1775-ből származnak.

   A templom szentélyével kelet felé tájolt, egyhajós, nyugati homlokzata előtt középtoronnyal. Tömege nagyrészt középkori eredetű. Alaprajzában lapos ívű szegmenssel záródó szentélye barokk, a templomhoz délről hozzáépített kápolna és sekrestye csatlakozik. A tornyot és támpilléreit vakolatba karcolt sarokarmírozás díszíti. A toronyhoz délről épült félnyeregtetős toldalék (lépcsőfeljáró) a klasszicista karzattal épülhetett egyidőben. A tornyot szalagformájú övpárkány tagolja, az egyszerű, homorlatos főpárkány fölött a tornyot hagymasisak koronázza. A hajó és a kápolna szegmensíves záródású ablakait és a bejárati ajtókat vakolatba karcolt zárókődíszes füles keretezés díszíti, mely a korábbi vakolat architektúra lenyomata lehet. A hajó és a szentély ablakainak tagolt könyöklőpárkánya enyhén kiül. Az épület külső barokk architektúrájából a finoman ívelt keleti fallal záródó szentélyrész őrzött meg legtöbbet. A fejezet és lábazat nélküli lizénákkal keretezett faltükrökben vannak a szentély ablakai. A szentélyrészhez utólagosan, a XIX. században épült támpilléreket a 2007-es fölújításkor elbontották, s nagyobbrészt rejtett statikai megoldást alkalmazva stabilizálták a magaslat peremére épült szentélyt.

   A templom belső tere stílusában két jól megkülönböztethető részre tagolódik: a barokk szentélyre és a későbbi kialakítású, jóval egyszerűbb, díszítetlenebb hajóra.  A templomhajót - a barokk templomok esetében meglehetősen szokatlan - fiókos dongaboltozat fedi, ahol a boltváll egészen az ablakok könyöklőéig nyúlik, és nem támaszkodik kiugró tagozatra (konzol, vállpárkány stb.). A hajó boltozása a barokk periódusnál később készülhetett. A Szent Rókus-kápolna felépítésekor két helyen is áttörték a déli hajófalat egy-egy félkörös nyílással, s ugyanekkor részlegesen befalaztak két déli ablakot, melyet meredek fényvető rézsűvel láttak el. Nyugati oldalon a hajót fejezetpárkányos kőpilléreken álló háromnyílású karzat zárja egyenes vonalú mellvéddel. A tornyaljban dongaboltozatos kápolna van neobarokk Pieta-szoborral.
  Az egy lépcsőfokkal megemelt padozatú szentélyt csehsüveg boltozat fedi, mely gazdagon tagozott barokk lizénacsoportokból kialakított sarokpillérekre támaszkodik. A szentélyt az 1966-os átfestéséig neobarokk kifestés díszítette.
  A szentély hátsó falát teljesen kitölti a XVIII. században, ismeretlen felvidéki mester által készített körüljárható, faragott barokk oltár. A kvalitásos építészeti-szobrászati alkotás három szintre tagolódik. Az alsó szinten található a két ajtónyílás és az oltárasztalon lévő rokokó stílusú tabernákulum. A középső szinten kompozit fejezetű oszlopok közt Péter és Pál apostolok hársfából faragott szobrai és két adoráló angyal veszi körül a dicsfénnyel övezett, felhőkön az égbe emelkedő Szűz Mária alakját. Az oszlopok törtvonalú, erősen hullámzó párkányt támasztanak alá, melyen voluták, és azon ülő angyalok között a középső, áttört részben Mária-monogram puttókkal és dicsfénnyel övezve. A kompozíciót fölül kagylómotívumon álló kereszt koronázza. Sajnos a többszöri átfestéssel a főoltár igen messze került az eredeti barokk megjelenéstől. A szószék és az orgona a XVIII. század végéről - XIX. század elejéről származik. A falak mentén, fa konzolokon álló szobrok a két világháború közötti időszakban készültek.

Szerző:
Fehér Judit
(A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal munkatársa.)