Környék km | Rendezés:   Infobuborék

Művelődési Ház (művelődési ház)

2626 Nagymaros, Fő tér 14.
E-mail: muvelodesihaz@nagymaros.hu
Telefon: 36 27/354-243
Leírás

A nagymarosi kulturális és közösségi életbe bepillantás, helytörténet, könyvtári gyűjtemény és kedves kisvárosias hangulat várja a látogatókat.

A település központjában található művelődési ház a XX. század ötvenes éveinek közepén épült, az akkor szokásos tervek szerint: előtér, nagyterem színpad, két klubszoba. Később épült hozzá a vizesblokk. 
2009-ben, lakossági, polgári összefogással – több jótékonysági est szervezésével – részleges felújítására került sor. Megújult az előtér, a színpad és sor került a két klubszoba festésére is.
A művelődési ház fő feladata az anyagi lehetőségek figyelembevételével a különböző csoportok, együttesek működési feltételeinek – elsősorban a próbalehetőségek - biztosítása, az ismeretszerző, az amatőr alkotó, művelődő közösségek tevékenységének támogatása.
Szintén feladata a helyi művelődési szokások gondozása, illetve a szabadidő kulturális célú eltöltéséhez segítség adása. Lehetővé teszi, hogy a lakosság önszerveződő közösségei megfelelő rendszerességgel és időtartamban vehessék igénybe az intézmény szolgáltatásait.

Állandó programok rendezvények

Mivel a településen csak a művelődési házban található olyan nagyterem, melynek befogadóképessége 200 fő körüli, így minden rendezvény, mely ekkora helyet igényel, itt zajlik. Használja az iskola, önkormányzat, egyesületek, különböző civil szervezetek, az egyház és az amatőr művészeti csoportok. Itt kerülnek megrendezésre az ünnepi megemlékezések, a városi nagyrendezvények néhány programja, a hangversenyek és a kiállítások többsége is. De pl. a véradást és a különböző közgyűléseket is itt bonyolítják le.
Állandó programok a művészeti iskola néptánc tagozatának foglalkozásai, aNagymarosi Városi Nyugdíjasklub összejövetelei, a Nagymarosi Férfikar, a Nagymarosi Női Kar, a Maroska Gyermekkórus, a Dunakanyar Fúvósegyüttes, aWildenrosen Táncegyüttes és a Die Blumen Táncegyüttes próbái. Ezeken kívül a tánctanfolyamok és az angol tanfolyam foglalkozásai.
A rendezvények közül említést érdemelnek a komolyzenei hangversenyek, melyek közreműködői elsősorban a helyi zenei művészeti csoportok, illetve a komolyzenei tanulmányokat folytató helyi ifjú polgárok. Sikeresek a képzőművészeti/fotó kiállítások, évente átlag 4-5 alkalommal kerül sor tárlat rendezésére, köztük három mindig nagytermes. Színházi előadást gyermekek részére szervez a művelődési ház. 
Esetenként családi rendezvények lebonyolítására is igénybe veheti a lakosság.
A művelődési ház, illetve munkatársai részt vesznek a városi nagyrendezvények szervezésében, lebonyolításában is.

Ha észrevétele van a megjelenő adatokkal kapcsolatban, aktuálisabb vagy bővebb információt tud a helyszínről, kérjük küldje el nekünk az alábbi szövegmező segítségével.
A beküldött észrevételeket kollégáink feldolgozzák és az észrevételek alapján módosítják az adatlapot. Maga a beküldött üzenet a lapon nem jelenik. meg!
Amennyiben visszajelzést szeretne, kérjük, hogy az üzenetben hagyja meg elérhetőségeit.
Adatait az adatkezelési szabályzatunk alapján bizalmasan kezeljük, azt harmadik félnek nem adjuk ki.




Címlap
Előző oldal
Lap tetejére
Lista eleje

Technikai kérdések

Üzlet

Adataim

  • Bejelentkezés
  • Regisztráció
  • Belépés/regisztráció facebook-kal
©2024 Minden jog fenntartva | szallas@szallashegyek.hu | +36 70 603 3312
Börzsöny szállásBörzsöny vendéglátásBörzsöny látnivalóBörzsöny programBörzsöny szolgáltatásBörzsöny túraBörzsöny közlekedésBörzsöny helyi termékBörzsöny szabadidőBörzsöny erdei iskolaBörzsöny csapatépítésPilis szállásPilis vendéglátásPilis látnivalóPilis programPilis szolgáltatásPilis túraPilis közlekedésPilis helyi termékPilis szabadidőPilis erdei iskolaPilis csapatépítésCserhát szállásCserhát vendéglátásCserhát látnivalóCserhát programCserhát szolgáltatásCserhát túraCserhát közlekedésCserhát helyi termékCserhát szabadidőCserhát erdei iskolaCserhát csapatépítésGerecse szállásGerecse vendéglátásGerecse látnivalóGerecse programGerecse szolgáltatásGerecse túraGerecse közlekedésGerecse helyi termékGerecse szabadidőGerecse erdei iskolaGerecse csapatépítésVértes szállásVértes vendéglátásVértes látnivalóVértes programVértes szolgáltatásVértes túraVértes közlekedésVértes helyi termékVértes szabadidőVértes erdei iskolaVértes csapatépítésBükk szállásBükk vendéglátásBükk látnivalóBükk programBükk szolgáltatásBükk túraBükk közlekedésBükk helyi termékBükk szabadidőBükk erdei iskolaBükk csapatépítésMátra szállásMátra vendéglátásMátra látnivalóMátra programMátra szolgáltatásMátra túraMátra közlekedésMátra helyi termékMátra szabadidőMátra erdei iskolaMátra csapatépítésMecsek szállásMecsek vendéglátásMecsek látnivalóMecsek programMecsek szolgáltatásMecsek túraMecsek közlekedésMecsek helyi termékMecsek szabadidőMecsek erdei iskolaMecsek csapatépítésVelencei tó szállásVelencei tó vendéglátásVelencei tó látnivalóVelencei tó programVelencei tó szolgáltatásVelencei tó túraVelencei tó közlekedésVelencei tó helyi termékVelencei tó szabadidőVelencei tó erdei iskolaVelencei tó csapatépítésBalaton szállásBalaton vendéglátásBalaton látnivalóBalaton programBalaton szolgáltatásBalaton túraBalaton közlekedésBalaton helyi termékBalaton szabadidőBalaton erdei iskolaBalaton csapatépítés