Mányoki Ádám és Viski János festők emlékszobája (múzeum)

Kevés község mondhatja el magáról, hogy két festő szülöttet adott a magyar és egyetemes kultúrának. Szokolya méltán lehet büszke két nagy fiára: Mányoki Ádámra, a barokk festészet nagy mesterére, és Viski Jánosra, a naturista állatképfestőre.

(1673, Szokolya - 1757, Drezda)

Korának legjelentősebb magyar festője. A szokolyai református pap fia; előbb Hamburgban, majd Hannoverben tanult festeni A. Scheitz híres német festőtől. A francia arcképfestők közül különösen Larguilliere stílusa volt hatással fejlődésére. Porosz udvari szolgálatban ismerkedett meg II. Rákóczi Ferenc feleségével, majd magával a fejedelemmel is, aki csakhamar udvari festőjévé nevezte ki. 1709-ben diplomáciai megbízatással Hollandiába küldte, később Rákóczi ajánlására 1712-ben Erős Ágost szász választófejedelem és lengyel király fogadta szolgálatába. Így 1713-ban Varsóban, 1714-ben Drezdában, aztán Berlinben főként az udvar tagjait és híres szépségeit festette.

1724-ben végleges letelepedési szándékkal visszatért Magyarországra, de, bár néhány főnemesi család több arcképrendeléssel látta el, biztos megélhetést ez nem jelentett. 1732-től Berlinben és Lipcsében működött, majd haláláig Drezdában élt visszavonultan.

A barokk arcképfestészet kiemelkedő tehetségű mestere volt. Korai művei közül kiemelkedik a Szépművészeti Múzeum tulajdonában lévő Önarcképe, II. Rákóczi Ferenc magyarországi (1708) és danzigi (1712) arcképe, az ismeretlen helyen lappangó Bercsényiné-portré (1712), valamint Flemming gróf (1713) és egy Ismeretlen magyar főúr Varsóban őrzött arcképe. Kiemelkedő alkotásai még az anhalti hercegi családot, valamint a királyi kegyencnőket ábrázoló képei (Montmorency hercegnő, 1714; Cosel grófnő, 1715; Dönhoff grófnő, 1713; 1716). A Habsburg udvarban, VI. Károly császárt, a gyermek Mária Teréziát s Mária Annát festette meg (1723). Hazai tartózkodásának emlékei a Ráday, Podmaniczky stb. család tagjait ábrázoló, a magyar családi képsorozatokhoz alkalmazkodó, provinciálisabb kivitelű arcképei. Késői korszakának kiemelkedő alkotásai Rechberg jogtanár, Blendinger ötvös (1731) és Knebelsdorff G. W. (1732) portréja, a Sulkowski-gyermekeket (1734) s egy Jelmezes kisfiút és Kisleányt ábrázoló képek stb. E korszak egyik legérettebb, legegyénibb alkotása Thiele A. festő arcképe (1737).

(1891. 09. 12., Szokolya - 1987. 05. 07., Budapest)

A község másik híres szülötte, aki elsősorban állatfestőként és a falusi élet hiteles tolmácsolójaként vált ismertté világszerte.

1891. szeptember 12-én született Szokolyán, bognármester fiaként. Elemi iskoláit a szokolyai református iskolában végezte. Rajztehetségére hamar felfigyeltek, így került 1905-ben, 14 évesen Budapestre, az Iparos Rajziskolába, majd az Iparművészeti Főiskolára. Tanulmányi végeztével a Képzőművészeti Akadémiára iratkozott be.

1923-29-ig Dél-Amerikában dolgozott. Amerre csak járt, mindenütt kiállították képeit, ünnepelték. Hazatérése után, 1944-ig a budapesti tárlatokon nyolc kitüntetést nyert. 1961-be a Képzőművészeti Alap tagja lett.

Minden alkotása a magyar múlt, a magyar élet egy-egy kiragadott és megörökített darabja. A falusi tájat, a magyar pusztát jelenítette meg, de előtérbe kerülő fő alakjai mindig a lovak. Mozgásérzetet keltő kompozícióin - a ménes vad fújtatásában, erőtől duzzadó, feszülő izmaikban is - a könnyed lágyságot kereste.

Festett arcképeket és történelmi témákat is, pl. Koppány leveretése (1938), Rákóczi búcsúja (1941). Várakozó kocsi című képét a Nemzeti Galéria őrzi.

H.-Cs.: 8.30-15.30-ig, P: 8.30-12.00-ig.