Környék km | Rendezés:   Infobuborék

Kálvária és Szentsír (kálvária)

2638 Kemence
Leírás

1910 és 1912 között készült a kálvária és a Szent Sír, mely a szőlőhegy oldalában helyezkedik el.

Innen gyönyörű kilátás van a községre és a szomszédos Szlovákiára, valamint a Börzsöny hegység csúcsaira. A kálvária építése Bodó János káplán nevéhez fűződik, aki 1904 július 1-én érkezett a faluba. Ő alapította meg a legényegyletet, hogy a fiatalság ne csak a kocsmába járjon el. (Ekkoriban veszítette el Kemence Hont vármegye központi rangját) Együtt építették fel a faluban a kis Lourdes-i kápolnát, majd a kemencei Nagylegelőn, mely a falu fölött húzódik, a kálváriát. A kálvária lábánál volt egy természetes üreg, ebből Bodó atya Szentsírt alakított ki. Az innen kibányászott köveket később a templom bejáratának jobb oldalán található Szentsír kápolna építésébe használta fel.

 A kálvária egy ősmaradványokban igen gazdag lajtamészkő lerakódásra épült. Kis szerencsével itt akár több ezer éves cápafogat is találhatunk. 

 

Kapcsolat, elérhetőség

A falu központjából induljunk el a Fő utcán Bernecebaráti irányába. Az út mellett lévő kis kápolnánál térjünk le a patak irányába, követve a Kék sáv túristajelzést. Átkelve a hídon a Fő utcából a Dózsa György utcába jutunk. Szembe egyenesen visz fel az út a Kálváriára.(A Dózsa Gy.utcából máshogy is fel lehet jutni.Van egy kis híd(gyalogos),ott balra(ÉNY)fordulunk és az út mellett van a felfelé mutató tábla.Ott fel! )

 

Ha észrevétele van a megjelenő adatokkal kapcsolatban, aktuálisabb vagy bővebb információt tud a helyszínről, kérjük küldje el nekünk az alábbi szövegmező segítségével.
A beküldött észrevételeket kollégáink feldolgozzák és az észrevételek alapján módosítják az adatlapot. Maga a beküldött üzenet a lapon nem jelenik. meg!
Amennyiben visszajelzést szeretne, kérjük, hogy az üzenetben hagyja meg elérhetőségeit.
Adatait az adatkezelési szabályzatunk alapján bizalmasan kezeljük, azt harmadik félnek nem adjuk ki.




Címlap
Előző oldal
Lap tetejére
Lista eleje

Technikai kérdések

Üzlet

Adataim

  • Bejelentkezés
  • Regisztráció
  • Belépés/regisztráció facebook-kal
©2024 Minden jog fenntartva | szallas@szallashegyek.hu | +36 70 603 3312
Börzsöny szállásBörzsöny vendéglátásBörzsöny látnivalóBörzsöny programBörzsöny szolgáltatásBörzsöny túraBörzsöny közlekedésBörzsöny helyi termékBörzsöny szabadidőBörzsöny erdei iskolaBörzsöny csapatépítésPilis szállásPilis vendéglátásPilis látnivalóPilis programPilis szolgáltatásPilis túraPilis közlekedésPilis helyi termékPilis szabadidőPilis erdei iskolaPilis csapatépítésCserhát szállásCserhát vendéglátásCserhát látnivalóCserhát programCserhát szolgáltatásCserhát túraCserhát közlekedésCserhát helyi termékCserhát szabadidőCserhát erdei iskolaCserhát csapatépítésGerecse szállásGerecse vendéglátásGerecse látnivalóGerecse programGerecse szolgáltatásGerecse túraGerecse közlekedésGerecse helyi termékGerecse szabadidőGerecse erdei iskolaGerecse csapatépítésVértes szállásVértes vendéglátásVértes látnivalóVértes programVértes szolgáltatásVértes túraVértes közlekedésVértes helyi termékVértes szabadidőVértes erdei iskolaVértes csapatépítésBükk szállásBükk vendéglátásBükk látnivalóBükk programBükk szolgáltatásBükk túraBükk közlekedésBükk helyi termékBükk szabadidőBükk erdei iskolaBükk csapatépítésMátra szállásMátra vendéglátásMátra látnivalóMátra programMátra szolgáltatásMátra túraMátra közlekedésMátra helyi termékMátra szabadidőMátra erdei iskolaMátra csapatépítésMecsek szállásMecsek vendéglátásMecsek látnivalóMecsek programMecsek szolgáltatásMecsek túraMecsek közlekedésMecsek helyi termékMecsek szabadidőMecsek erdei iskolaMecsek csapatépítésVelencei tó szállásVelencei tó vendéglátásVelencei tó látnivalóVelencei tó programVelencei tó szolgáltatásVelencei tó túraVelencei tó közlekedésVelencei tó helyi termékVelencei tó szabadidőVelencei tó erdei iskolaVelencei tó csapatépítésBalaton szállásBalaton vendéglátásBalaton látnivalóBalaton programBalaton szolgáltatásBalaton túraBalaton közlekedésBalaton helyi termékBalaton szabadidőBalaton erdei iskolaBalaton csapatépítés