Környék km | Rendezés:   Infobuborék

Schieszl Vedégló és Borház (vendéglő)

2011 Budakalász, Budai út 83.
Telefon: +36 70 606 1527,+36 70 387 8205
Leírás


TÖRTÉNETÜNK

A Schieszl család magyarországi históriája a 18. századig vezethetők vissza. A legkorábbi ismert Schieszl ős (Martin) az 1720-as években, testvéreivel érkezett ide, Buda környékére. Budakalászon az 1800-as évek elején telepedtek le. Schieszl János 1896-ban létesítette a borozót (Weinstube-t), amely a mai Schieszl vendéglő és borház őse.

Schieszl Konrád nagyapja – akinek ugyancsak Konrád volt a keresztneve – 1911-től 1945. év végéig vezette a borozót, közben számtalan közéleti tisztséget is betöltött. Mint virilista (legtöbb adót fizető polgár), elnöke volt az „Egyetértés” Dalegyletnek, és a Temetkezési egyletnek. 1922 után a községi közgyám tisztséget is betöltötte. Az úrbéri testület elnökeként húsz éven át az önkéntes tűzoltóságnak is elnöke volt. 1946. február 22-én kitelepítették, fia Schieszl Sebestyén (Sebő bácsi) itthon maradt és ő folytatta – amíg lehetett – a vendéglátó szakmát.

1970. május 1-jén a mai helyén újra megnyílt az üzlet, előbb Mátra borozó, majd Sebő borozó néven került a köztudatba.

1973-ban Schieszl Konrád átvette az üzlet irányítását édesapjától. Ő elsősorban vendéglős volt, ugyanakkor eredményesen tevékenykedett a szőlő telepítésében, művelésében és a borászatban is. Erről tanúskodnak arany- és ezüstérmes borai.
A 2000. évben a borozó komoly kulturális missziót vállalt. „Dalestek a Sebő bororzóban” címmel műsoros előadássorozatot szerveztek, helyi zenészek közreműködésével. A 20-as, 30-as évek dalait, nótáit, a katonadalokat, bordalokat, szerb és sváb nótákat hallgatták, énekelték esténként a vendégekkel együtt.

Ekkor már a legifjabb Schieszl Konrád is bekapcsolódott a borozó üzletmenetébe.
A törzsközönség napi kulturált kiszolgálása mellett kialakult az étkezéssel (vacsorával) egybekötött családi események, baráti találkozók, zenés rendezvények hagyománya. A borozó udvara és kerthelyisége elmaradhatatlan helyszíne lett a budakalászi szüreti felvonulásoknak, báloknak. Rendszeresen itt találkoznak a „hazalátogató” kitelepített németek (egykori budakalásziak) és azok leszármazottjai a világ különböző pontjáról. Az ősi családi ház építészeti értékeinek megtartásával lehetőség nyílt a Sebő borozó funkcionális bővítésére, amely Schieszl Vendéglő és Borház néven tovább szolgálja Budakalász közönségét, az idelátogató vendégeket, s viszi a település hírét határainkon túl is.

 

Nyitva tartás

Nyitva tartás: hétfő-péntek: 12.00-22.30, szombat: 12.00-22.30, vasárnap: 12.00-21.30

Ha észrevétele van a megjelenő adatokkal kapcsolatban, aktuálisabb vagy bővebb információt tud a helyszínről, kérjük küldje el nekünk az alábbi szövegmező segítségével.
A beküldött észrevételeket kollégáink feldolgozzák és az észrevételek alapján módosítják az adatlapot. Maga a beküldött üzenet a lapon nem jelenik. meg!
Amennyiben visszajelzést szeretne, kérjük, hogy az üzenetben hagyja meg elérhetőségeit.
Adatait az adatkezelési szabályzatunk alapján bizalmasan kezeljük, azt harmadik félnek nem adjuk ki.




Címlap
Előző oldal
Lap tetejére
Lista eleje

Technikai kérdések

Üzlet

Adataim

  • Bejelentkezés
  • Regisztráció
  • Belépés/regisztráció facebook-kal
©2024 Minden jog fenntartva | szallas@szallashegyek.hu | +36 70 603 3312
Börzsöny szállásBörzsöny vendéglátásBörzsöny látnivalóBörzsöny programBörzsöny szolgáltatásBörzsöny túraBörzsöny közlekedésBörzsöny helyi termékBörzsöny szabadidőBörzsöny erdei iskolaBörzsöny csapatépítésPilis szállásPilis vendéglátásPilis látnivalóPilis programPilis szolgáltatásPilis túraPilis közlekedésPilis helyi termékPilis szabadidőPilis erdei iskolaPilis csapatépítésCserhát szállásCserhát vendéglátásCserhát látnivalóCserhát programCserhát szolgáltatásCserhát túraCserhát közlekedésCserhát helyi termékCserhát szabadidőCserhát erdei iskolaCserhát csapatépítésGerecse szállásGerecse vendéglátásGerecse látnivalóGerecse programGerecse szolgáltatásGerecse túraGerecse közlekedésGerecse helyi termékGerecse szabadidőGerecse erdei iskolaGerecse csapatépítésVértes szállásVértes vendéglátásVértes látnivalóVértes programVértes szolgáltatásVértes túraVértes közlekedésVértes helyi termékVértes szabadidőVértes erdei iskolaVértes csapatépítésBükk szállásBükk vendéglátásBükk látnivalóBükk programBükk szolgáltatásBükk túraBükk közlekedésBükk helyi termékBükk szabadidőBükk erdei iskolaBükk csapatépítésMátra szállásMátra vendéglátásMátra látnivalóMátra programMátra szolgáltatásMátra túraMátra közlekedésMátra helyi termékMátra szabadidőMátra erdei iskolaMátra csapatépítésMecsek szállásMecsek vendéglátásMecsek látnivalóMecsek programMecsek szolgáltatásMecsek túraMecsek közlekedésMecsek helyi termékMecsek szabadidőMecsek erdei iskolaMecsek csapatépítésVelencei tó szállásVelencei tó vendéglátásVelencei tó látnivalóVelencei tó programVelencei tó szolgáltatásVelencei tó túraVelencei tó közlekedésVelencei tó helyi termékVelencei tó szabadidőVelencei tó erdei iskolaVelencei tó csapatépítésBalaton szállásBalaton vendéglátásBalaton látnivalóBalaton programBalaton szolgáltatásBalaton túraBalaton közlekedésBalaton helyi termékBalaton szabadidőBalaton erdei iskolaBalaton csapatépítés