Környék km | Rendezés:   Infobuborék

Mátyás Király Művelődési Ház és Városi Könyvtár (művelődési ház)

2025 Visegrád, Széchenyi utca 11
E-mail: vkonyvtar@gmail.com, mikesytamas@freemail.hu
Telefon: 06 26 / 398 128
Leírás

A Mátyás Király Művelődési Ház az 1960-as évek végétől működik a visegrádiak által csak „Kokas-villának” nevezett épületben, a Széchenyi u. 11. szám alatt. 1972-ben a könyvtár is itt kapott helyet, az épület földszintjén két teremmel szolgálva az olvasókat.

A művelődési háznak a kezdetektől fogva többféle feladatköre van. Fő tevékenysége a közösségek szerve-zése, kisközösségek létrehozása, a közművelődés szervezése, a kultúra széles választékának bemutatása és terjesztése. Ugyanakkor a szórakoztatás, az igényes kikapcsolódás segítése is szerves része a munkának. A művelődési ház otthont ad emellett olyan rendezvényeknek is, melyeket civil szervezetek, magánemberek szerveznek és bonyolítanak le. Itt tartja összejöveteleit többek között a visegrádi Nyugdíjas Klub, a Német Kisebbségi Énekkar és Fúvószenekar, a gyermek és felnőtt sakk-szakkör, a kártyakör, a cserkész szakkör, de könyvkötő és más kézműves foglalkozások is várják az alkotni vágyó felnőtteket és gyermekeket. A művelő-dési házban jelenleg két egyesület és egy alapítvány is működik:  a Visegrádi Fiatalok Klubja Egyesület, a Soproni Sándor Egyesület, valamint az Ars Danubiana Visegrád Alapítvány. Itt tartja emellett fogadóóráját heti rendszerességgel a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat is.

Rendszeres  programjaink

Péntek esti előadás-sorozat
Több mint egy évtizede rendezzük meg hagyományos előadás-sorozatunkat a könyvtárban (ősztől-nyár ele-jéig, minden hónap utolsó péntekén). Az irodalomtól a földrajzon át a történelmen keresztül egészen a zenéig, változatos témákkal és előadásokkal várjuk az érdeklődőket egy egész estés kikapcsolódásra. Az előadások során komoly témákat könnyedén, ismeretterjesztő jelleggel adnak elő hozzáértő szakemberek, tudósok.

Kiállítások
A művelődési ház kiállításai mostanra rangos helyet vívtak ki a Dunakanyarban. Az évi 5-6 kiállítás tema-tikája igen széles körű, gyermekrajztól a képzőművészeten át a néprajzig, helytörténeti tárgyak és dokumen-tumok bemutatásáig terjed.

Zenés Nyári Esték 
A művelődési ház 2000 óta rendezi meg a Zenés Nyári Esték Visegrádon című komolyzenei koncertsoro-zatot. A koncertek összeállításánál fontos szempont, hogy a műsor változatos és magas színvonalú legyen; komoly, mégis könnyed nyár esti kikapcsolódást nyújtva a helybeliek, valamint a Visegrádra látogató vendé-gek számára. A koncertek szervezésében és lebonyolításában 2009 óta Ars Danubiana Visegrád Alapítvány nyújt nélkülözhetetlen segítséget.

Zoller Attila emlékkoncert és díjátadó ünnepség
 A világhírű jazzgitáros, a Visegrádon született Zoller Attila örökségének és szellemiségének ápolása szin-tén kiemelt feladatunk. A művelődési ház és Scheili Richárd által 2006-ban alapított Zoller Attila-díjat min-den év januárjában egy arra érdemes zenét tanuló diák kapja meg, az átadást követően pedig jazzkoncertet tartunk. 2009 óta a zenész születésnapjára emlékezve emlékkoncertet is rendezünk, melynek helyszíne – a díjátadóhoz hasonlóan – Zoller Attila szülőháza, ahol ma étterem és pizzéria működik.

Naptár
A visegrádi falinaptár kiadását hagyományosan a művelődési ház végzi. A 2002 óta megjelenő naptár té-mája minden évben Visegrádhoz kötődik, bemutatva a város helytörténeti, képzőművészeti és természeti érté-keit.

Nyitva tartás

Hétfő-péntek: 10:00-18:00
Szombat-vasárnap: zárva

Ha észrevétele van a megjelenő adatokkal kapcsolatban, aktuálisabb vagy bővebb információt tud a helyszínről, kérjük küldje el nekünk az alábbi szövegmező segítségével.
A beküldött észrevételeket kollégáink feldolgozzák és az észrevételek alapján módosítják az adatlapot. Maga a beküldött üzenet a lapon nem jelenik. meg!
Amennyiben visszajelzést szeretne, kérjük, hogy az üzenetben hagyja meg elérhetőségeit.
Adatait az adatkezelési szabályzatunk alapján bizalmasan kezeljük, azt harmadik félnek nem adjuk ki.




Címlap
Előző oldal
Lap tetejére
Lista eleje

Technikai kérdések

Üzlet

Adataim

  • Bejelentkezés
  • Regisztráció
  • Belépés/regisztráció facebook-kal
©2024 Minden jog fenntartva | szallas@szallashegyek.hu | +36 70 603 3312
Börzsöny szállásBörzsöny vendéglátásBörzsöny látnivalóBörzsöny programBörzsöny szolgáltatásBörzsöny túraBörzsöny közlekedésBörzsöny helyi termékBörzsöny szabadidőBörzsöny erdei iskolaBörzsöny csapatépítésPilis szállásPilis vendéglátásPilis látnivalóPilis programPilis szolgáltatásPilis túraPilis közlekedésPilis helyi termékPilis szabadidőPilis erdei iskolaPilis csapatépítésCserhát szállásCserhát vendéglátásCserhát látnivalóCserhát programCserhát szolgáltatásCserhát túraCserhát közlekedésCserhát helyi termékCserhát szabadidőCserhát erdei iskolaCserhát csapatépítésGerecse szállásGerecse vendéglátásGerecse látnivalóGerecse programGerecse szolgáltatásGerecse túraGerecse közlekedésGerecse helyi termékGerecse szabadidőGerecse erdei iskolaGerecse csapatépítésVértes szállásVértes vendéglátásVértes látnivalóVértes programVértes szolgáltatásVértes túraVértes közlekedésVértes helyi termékVértes szabadidőVértes erdei iskolaVértes csapatépítésBükk szállásBükk vendéglátásBükk látnivalóBükk programBükk szolgáltatásBükk túraBükk közlekedésBükk helyi termékBükk szabadidőBükk erdei iskolaBükk csapatépítésMátra szállásMátra vendéglátásMátra látnivalóMátra programMátra szolgáltatásMátra túraMátra közlekedésMátra helyi termékMátra szabadidőMátra erdei iskolaMátra csapatépítésMecsek szállásMecsek vendéglátásMecsek látnivalóMecsek programMecsek szolgáltatásMecsek túraMecsek közlekedésMecsek helyi termékMecsek szabadidőMecsek erdei iskolaMecsek csapatépítésVelencei tó szállásVelencei tó vendéglátásVelencei tó látnivalóVelencei tó programVelencei tó szolgáltatásVelencei tó túraVelencei tó közlekedésVelencei tó helyi termékVelencei tó szabadidőVelencei tó erdei iskolaVelencei tó csapatépítésBalaton szállásBalaton vendéglátásBalaton látnivalóBalaton programBalaton szolgáltatásBalaton túraBalaton közlekedésBalaton helyi termékBalaton szabadidőBalaton erdei iskolaBalaton csapatépítés