Környék km | Rendezés:   Infobuborék

Viscosa Horgász és Környezetvédő Egyesület (horgásztó)

2536 Nyergesújfalu
Telefon: 06 30 357 92 92
Leírás
Horgászat

Egyesületünk, mint civil szervezet Viscosa Horgász Egyesület néven Komárom-Esztergom megyében Nyergesújfalun jött létre.
Működésünk több mint 55 éve folyik már és a sok-sok év alatt városunk legnagyobb civil szervezetévé váltunk. Az akkori formát követve, jelenlegi egyesületi életünk 2 szálon fut.
Rendelkezünk dunai és tavi horgászati lehetőséggel egyaránt, aminek köszönhetően elég változatossá tudjuk tenni napjainkat.
Az 1990-es évekig a gyári kollektív felfogás működtette egyesületünk halasítási, építési és környezetgondozási tevékenységeit, ami az akkori életfeltételek igényeinek magasan megfelelt. 2000 és 2004-ben végbement változásoknak köszönhetően határoztuk meg jelenlegi új irányelvünket, miszerint nem csak horgászattal, hanem annak környezetének védelmével, halneveléssel versenyek, rendezvények szervezésével is foglalkozunk az FVM-mel kötött haszonbérleti szerződésünk keretein belül. Sikerességünket és jó úton való haladásunkat igazolta a sok napijegyes és csendes bérletes horgász, illetve civil és hatósági szervezetek képviselőinek nyilatkozatai, köszönő levelei. Köszönet minden támogatómnak, segítőmnek kik 2004. évtől végig kísérték munkámat. Amennyiben munkánk és környezetünkkel vagy akár csak halfogási szokásainkkal kapcsolatos kérdéseik, észrevételeik vannak kérem, bátran jelezzék felénk./ 06 30 357 92 92 / Fő elérhetőségünk változatlan, így személyem és elnökségünk a már kialakult jó kapcsolati szokások szerint kívánja folytatni munkáját, megőrizve a már kialakult kapcsolati hagyományokat,továbbá mindent megteszünk annak érdekében, hogy az ide látogató vendéghorgászok kellemes élményekkel távozzanak városunkból, reméljük Önt és kedves családját is hamarosan vendégeink között üdvözölhetjük. Bátran ajánlom figyelmükbe a frissen választott tisztségviselőket, munkájukhoz minden jót és sok-sok kitartást kívánok.

Horgásztársi üdvözlettel: Kovács Zsolt Viscosa Horgász és Környezetvédő Egyesület elnök

Ha észrevétele van a megjelenő adatokkal kapcsolatban, aktuálisabb vagy bővebb információt tud a helyszínről, kérjük küldje el nekünk az alábbi szövegmező segítségével.
A beküldött észrevételeket kollégáink feldolgozzák és az észrevételek alapján módosítják az adatlapot. Maga a beküldött üzenet a lapon nem jelenik. meg!
Amennyiben visszajelzést szeretne, kérjük, hogy az üzenetben hagyja meg elérhetőségeit.
Adatait az adatkezelési szabályzatunk alapján bizalmasan kezeljük, azt harmadik félnek nem adjuk ki.




Címlap
Előző oldal
Lap tetejére
Lista eleje

Technikai kérdések

Üzlet

Adataim

  • Bejelentkezés
  • Regisztráció
  • Belépés/regisztráció facebook-kal
©2024 Minden jog fenntartva | szallas@szallashegyek.hu | +36 70 603 3312
Börzsöny szállásBörzsöny vendéglátásBörzsöny látnivalóBörzsöny programBörzsöny szolgáltatásBörzsöny túraBörzsöny közlekedésBörzsöny helyi termékBörzsöny szabadidőBörzsöny erdei iskolaBörzsöny csapatépítésPilis szállásPilis vendéglátásPilis látnivalóPilis programPilis szolgáltatásPilis túraPilis közlekedésPilis helyi termékPilis szabadidőPilis erdei iskolaPilis csapatépítésCserhát szállásCserhát vendéglátásCserhát látnivalóCserhát programCserhát szolgáltatásCserhát túraCserhát közlekedésCserhát helyi termékCserhát szabadidőCserhát erdei iskolaCserhát csapatépítésGerecse szállásGerecse vendéglátásGerecse látnivalóGerecse programGerecse szolgáltatásGerecse túraGerecse közlekedésGerecse helyi termékGerecse szabadidőGerecse erdei iskolaGerecse csapatépítésVértes szállásVértes vendéglátásVértes látnivalóVértes programVértes szolgáltatásVértes túraVértes közlekedésVértes helyi termékVértes szabadidőVértes erdei iskolaVértes csapatépítésBükk szállásBükk vendéglátásBükk látnivalóBükk programBükk szolgáltatásBükk túraBükk közlekedésBükk helyi termékBükk szabadidőBükk erdei iskolaBükk csapatépítésMátra szállásMátra vendéglátásMátra látnivalóMátra programMátra szolgáltatásMátra túraMátra közlekedésMátra helyi termékMátra szabadidőMátra erdei iskolaMátra csapatépítésMecsek szállásMecsek vendéglátásMecsek látnivalóMecsek programMecsek szolgáltatásMecsek túraMecsek közlekedésMecsek helyi termékMecsek szabadidőMecsek erdei iskolaMecsek csapatépítésVelencei tó szállásVelencei tó vendéglátásVelencei tó látnivalóVelencei tó programVelencei tó szolgáltatásVelencei tó túraVelencei tó közlekedésVelencei tó helyi termékVelencei tó szabadidőVelencei tó erdei iskolaVelencei tó csapatépítésBalaton szállásBalaton vendéglátásBalaton látnivalóBalaton programBalaton szolgáltatásBalaton túraBalaton közlekedésBalaton helyi termékBalaton szabadidőBalaton erdei iskolaBalaton csapatépítés