Ister-pár (szobor)

Szervátiusz Tibor megteremtette és diadalra vitte a magyar szobrászművészetet, mind formai, mind tartalmi vonatkozásban. Az ősök üzenetét a génjeiben hordja, akár Attilát, akár Árpádot, akár Adyt, akár Szabó Dezsőt, akár a sumer isteneket mintázza meg.

Szervátiusz Tibor eme monumentalis szoboralakjai ötezer év kőbe zárt üzenetét sugározzák felénk. Kozmikus istenalakok ők, akiket első pillantásra befogadunk, a magunkénak érzünk, jóllehet a mezopotámiai sumer mitológiát és jelképvilágot létrehozó városépítő folyamközi emberek más természeti környezetben, más életmódot folytattak, mint a mi őseleink. Ezek a szoboralakok mégis magyarul beszélnek. A pásztorkirály: Dumuzi, akinek a neve sumérul derék, igaz fiút, az élet fiát jelenti, magyar karakterű férfi, örök szerelme Innin-Innana, avagy Istár-Iszter pedig számunkra a gyermekét őrző és szerető Babba Máriát jeleníti meg, lágy, hajlított vonalakkal. Miért láthatjuk így, miért érezhetjük így? Azért, mert az alkotó nemcsak nagy művész, hanem ízig-vérig magyar művész, akit joggal neveznek a kő-és fa Bartók Bélájának. Bartók a Kárpát-medence több mint hat ezer éves történetét dolgozta fel zenei szimbólumokban, s így eljutott az évezredek óta itt élő emberek lelkivilágához, a messzi őskori világig. Szervátiusz Tibor is napvilágra tudja hozni az elsüllyedt világok kimondhatatlan érzéseit, vágyait, üzeneteit. A magyar szobrászat pedig kiváltképp hasonló az ősihez, mert az öröklődő ősformák halhatatlanok.

Európa kellős közepe: a Kárpát-medence, a távoli Mezopotámia és Közép-Ázsia hajdan szervesen és szorosan összetartozó történeti, művelődéstörténeti komplexum volt, s ma már azt is bizonyítja a korszerű tudomány, hogy az itt élő népesség alaprétege év tízezredek óta változatlan maradt, s ehhez a népességhez nekünk, magyaroknak közünk volt.

Minden alkotásnak meg kell találni a megfelelő, méltó helyét, ahol a földi erővonalak, az energia-sugárzások és természeti környezet hatni és érvényesülni engedi a művet. Ez a hely ideális az Ister-pár számára. A közelben Isztergam, azaz Esztergom, a háttérben az ster, a Duna. A 2980 kilométer hosszú folyamból a hajdani Magyarországra - Dévénytől Orsováig-, három kilométer híján ezer kilométer esett, s így magyar folyónak is nevezhetjük. Ugyanakkor Közép-Európa legfontosabb ütőere volt évezredeken át, amely mentén a legősibb emberi kultúrák alakultak ki. A görögök Isztrosznak nevezték s ezt a nevet a szkítáktól vették át, akik az Ister-Istár nevet adták az európai földrész második legnagyobb folyamának, a Danubiusnak, Dunának.

A Dunát nem a szlávok nevezték el, ők csak átvették az egyik ősi, talán kelta eredetű elnevezést. A víz, a folyó az Élet jelképe, az Élet vizét őrzi Dumuzi az ölében. S tőlünk félig elrabolt Duna partján nagyon hitelesnek érezhetjük „fénylő szerelmének„ szavait: „Ó, Dumuzi ,ki elnyugodtál, állj fölötte őrizőként„.

A megmaradásunk a gyermekeket szülő magyar anyákon múlik, ezt mutatja Inanna-Istár, karjai közt a kisdeddel. Mindkettőjükön kozmikus szimbólumok vannak: a nyolcágú csillaggal ékes Nap, rásimulva a Hold sarlójára. Anya és fia, Asszony és a megtermékenyítő Férfi: az örök szerelem, a termékenység és a szaporodás istenalakjai, egyben a Vénusz -planéta megtestesült ember-figurái. Az egész művön nyugalom, derű kiegyensúlyozottság honol, s árad mind külsőleg a formák összehangoltsága folytán, mind belsőleg, az Örök Élet elpusztíthatatlanságát, a termékenység csodáját hirdető méltósága által.

Egy ősi sumer dal elevenedik meg e két pompás szoborban. Dumuzi, a mitikus pásztorkirály köszönti így termékeny isteni szerelmét, Inanna -Istert:

„Az é nagy Úrnőjét./Az Istennek szenteltet/Az Ég hős asszonyát/

Inannát akarom köszönteni!/Amikor fenségében, nagyságában/

hősi erejében és hatalmában/este ragyogva feltűnik./

Amikor az eget tiszta fénnyel betölti/amikor Ő, mint Hold és Nap/

fellép az égre/megismeri őt minden ország/

fentről lentig.”

Nem kell sem tudósnak, sem a múlt iránt érdeklődő laikusnak nagy fejtörést végeznie, hogy eszébe jusson: hiszen nekünk is van Inanna-Istár-Istetünk! Ő a Tündér Ilona, aki a Duna-Ister csallóközi Tündérkertjének az úrnője. S a napköszöntő gyermekversikénkben vajon nem Dumuzi neve torzult már érthetetlen ákom-bákommá?

„Antan Ténusz/Szóraka Ténusz/Szóraka-tiki- taka/Alal-bala bambusz„

Szervátiusz Tibor állást foglalt ezzel a szoborpárral szülőföldünk ősisége mellett, hitet tett nemzetünk jövendője és kiirthatatlan termékenysége, azaz megmaradása mellett. Megmutatta, hogy szent jelképeink is lehetnek erőtartalékaink.

Annak, amely csak az egyének kisebb-nagyobb csoportjához szól, nincs esélye az öröklétre. Az a szobor azonban, amelyik az ősi, tudatalatti kincseket rejtő jelképeket emeli be a közösség, a nemzet szellemi világába, az bizonyosan örökké megmarad, és szellemi meghatározó voltát időtlen időkig megőrzi. Ilyen műveket azonban csak a legnagyobb géniuszoknak sikerül alkotniuk. Ezért az avatás /2006. szept. 8./ óta a tátiak elmondhatják, az örök emberi alkotások egyik nagy művét birtokolják. A domb, amelyen az Ister-pár áll, a magyar feltámadás megszentelt helye lett.