Környék km | Rendezés:   Infobuborék

Szeplőtelen Fogantatás templom (templom)

2658 Horpács, Kossuth utca
Leírás

Horpács község korábbi templomát, mely fából készült, már 1715-ben említik. A mai, barokk stílusút 1740-ben kezdték építeni, s 1744­-ben fejezték be. Harangjairól, melyek fa haranglábon voltak elhelyezve, 1727-ből és 1832-ből vannak adatok.

A templom sekrestyéje közelebbről meg nem határozott évben földrengés következtében megsérült. A kegyhely egyhajós, előreugró középtornyos, szabályosan keletelt. Az egyszerűbb főhomlokzatot koronázópárkány osztja, a toronyhoz csat­lakozó háromszögű oromfalak a homlokzati sík mögött állnak, a tornyot hegyes sisak fedi. Szentélye keskenyebb, a nyolcszög három oldalával záródó. A torony alatt nyíló kapuja kőkeretes, félkörös záródású, zárókővel és vállkövekkel díszített. Ablakai is félkörívvel záródnak. Déli oldalához sekrestye tartozik. Hajója eredetileg kétboltozatszakaszos volt. Boltozat helyett ma síkmennyezet fedi. Egyszerű fakarzata díszes merevítőkkel ellátott két faoszlopon nyugszik. Szentélye ötfiókos boltozattal készült.

A templom mellett, az egykori iskolaépület szomszédságában található a Mikszáth család néhány síremléke.

Ha észrevétele van a megjelenő adatokkal kapcsolatban, aktuálisabb vagy bővebb információt tud a helyszínről, kérjük küldje el nekünk az alábbi szövegmező segítségével.
A beküldött észrevételeket kollégáink feldolgozzák és az észrevételek alapján módosítják az adatlapot. Maga a beküldött üzenet a lapon nem jelenik. meg!
Amennyiben visszajelzést szeretne, kérjük, hogy az üzenetben hagyja meg elérhetőségeit.
Adatait az adatkezelési szabályzatunk alapján bizalmasan kezeljük, azt harmadik félnek nem adjuk ki.




Címlap
Előző oldal
Lap tetejére
Lista eleje

Technikai kérdések

Üzlet

Adataim

  • Bejelentkezés
  • Regisztráció
  • Belépés/regisztráció facebook-kal
©2024 Minden jog fenntartva | szallas@szallashegyek.hu | +36 70 603 3312
Börzsöny szállásBörzsöny vendéglátásBörzsöny látnivalóBörzsöny programBörzsöny szolgáltatásBörzsöny túraBörzsöny közlekedésBörzsöny helyi termékBörzsöny szabadidőBörzsöny erdei iskolaBörzsöny csapatépítésPilis szállásPilis vendéglátásPilis látnivalóPilis programPilis szolgáltatásPilis túraPilis közlekedésPilis helyi termékPilis szabadidőPilis erdei iskolaPilis csapatépítésCserhát szállásCserhát vendéglátásCserhát látnivalóCserhát programCserhát szolgáltatásCserhát túraCserhát közlekedésCserhát helyi termékCserhát szabadidőCserhát erdei iskolaCserhát csapatépítésGerecse szállásGerecse vendéglátásGerecse látnivalóGerecse programGerecse szolgáltatásGerecse túraGerecse közlekedésGerecse helyi termékGerecse szabadidőGerecse erdei iskolaGerecse csapatépítésVértes szállásVértes vendéglátásVértes látnivalóVértes programVértes szolgáltatásVértes túraVértes közlekedésVértes helyi termékVértes szabadidőVértes erdei iskolaVértes csapatépítésBükk szállásBükk vendéglátásBükk látnivalóBükk programBükk szolgáltatásBükk túraBükk közlekedésBükk helyi termékBükk szabadidőBükk erdei iskolaBükk csapatépítésMátra szállásMátra vendéglátásMátra látnivalóMátra programMátra szolgáltatásMátra túraMátra közlekedésMátra helyi termékMátra szabadidőMátra erdei iskolaMátra csapatépítésMecsek szállásMecsek vendéglátásMecsek látnivalóMecsek programMecsek szolgáltatásMecsek túraMecsek közlekedésMecsek helyi termékMecsek szabadidőMecsek erdei iskolaMecsek csapatépítésVelencei tó szállásVelencei tó vendéglátásVelencei tó látnivalóVelencei tó programVelencei tó szolgáltatásVelencei tó túraVelencei tó közlekedésVelencei tó helyi termékVelencei tó szabadidőVelencei tó erdei iskolaVelencei tó csapatépítésBalaton szállásBalaton vendéglátásBalaton látnivalóBalaton programBalaton szolgáltatásBalaton túraBalaton közlekedésBalaton helyi termékBalaton szabadidőBalaton erdei iskolaBalaton csapatépítés