Környék km | Rendezés:   Infobuborék

Szent Anna-malom (malom)

3045 Bér, Táncsics út 9
Telefon: 0036-32-788 785 / 0036-20-938-6935
Leírás

Bér község a korabeli dokumentumok szerint már létezett a XIII században. Történetét ezidieig nem dolgozták fel, de a megmaradt évszázados építészeti emlékek, mint például a templom, a pincesor vagy a Szent Anna-patakmalom olyan értékek, amelyekért érdemes ebbe a kicsi nógrádi faluba látogatni.
A Szent Anna vízimalmot a végső pusztulástól az utolsó pillanatban mentette meg a Bánfi család, amely romos állapotban vásárolta meg a kétezres évek elején. Az elvégzett malomkutatás azt igazolta, hogy a községben három vízimalom működött, amelyek közül kettő teljesen elpusztult, csupán a Malom utca neve utal valamikori létezésükre. A felújított malmot a falában elhelyezett tábla szerint 1764-ben építették kőből, de vélhetően már előbb is létezhetett, de akkor még faszerkezetes lehetett. A két pár malomköves szerkezet időszakosan működött az évszakok által meghatározott vízhozam függvényében. A Szent Anna vízimalom jelenleg Magyarország egyik olyan működő ipari emléke, amely érdemes a megtekintésre. Látogatók fogadása (csoportok és egyének) előzetes bejelentés alapján a 06-20/938-6935-ös telefonon vagy a Malom Udvar facebook oldalán.

Ha észrevétele van a megjelenő adatokkal kapcsolatban, aktuálisabb vagy bővebb információt tud a helyszínről, kérjük küldje el nekünk az alábbi szövegmező segítségével.
A beküldött észrevételeket kollégáink feldolgozzák és az észrevételek alapján módosítják az adatlapot. Maga a beküldött üzenet a lapon nem jelenik. meg!
Amennyiben visszajelzést szeretne, kérjük, hogy az üzenetben hagyja meg elérhetőségeit.
Adatait az adatkezelési szabályzatunk alapján bizalmasan kezeljük, azt harmadik félnek nem adjuk ki.




Címlap
Előző oldal
Lap tetejére
Lista eleje

Technikai kérdések

Üzlet

Adataim

  • Bejelentkezés
  • Regisztráció
  • Belépés/regisztráció facebook-kal
©2024 Minden jog fenntartva | szallas@szallashegyek.hu | +36 70 603 3312
Börzsöny szállásBörzsöny vendéglátásBörzsöny látnivalóBörzsöny programBörzsöny szolgáltatásBörzsöny túraBörzsöny közlekedésBörzsöny helyi termékBörzsöny szabadidőBörzsöny erdei iskolaBörzsöny csapatépítésPilis szállásPilis vendéglátásPilis látnivalóPilis programPilis szolgáltatásPilis túraPilis közlekedésPilis helyi termékPilis szabadidőPilis erdei iskolaPilis csapatépítésCserhát szállásCserhát vendéglátásCserhát látnivalóCserhát programCserhát szolgáltatásCserhát túraCserhát közlekedésCserhát helyi termékCserhát szabadidőCserhát erdei iskolaCserhát csapatépítésGerecse szállásGerecse vendéglátásGerecse látnivalóGerecse programGerecse szolgáltatásGerecse túraGerecse közlekedésGerecse helyi termékGerecse szabadidőGerecse erdei iskolaGerecse csapatépítésVértes szállásVértes vendéglátásVértes látnivalóVértes programVértes szolgáltatásVértes túraVértes közlekedésVértes helyi termékVértes szabadidőVértes erdei iskolaVértes csapatépítésBükk szállásBükk vendéglátásBükk látnivalóBükk programBükk szolgáltatásBükk túraBükk közlekedésBükk helyi termékBükk szabadidőBükk erdei iskolaBükk csapatépítésMátra szállásMátra vendéglátásMátra látnivalóMátra programMátra szolgáltatásMátra túraMátra közlekedésMátra helyi termékMátra szabadidőMátra erdei iskolaMátra csapatépítésMecsek szállásMecsek vendéglátásMecsek látnivalóMecsek programMecsek szolgáltatásMecsek túraMecsek közlekedésMecsek helyi termékMecsek szabadidőMecsek erdei iskolaMecsek csapatépítésVelencei tó szállásVelencei tó vendéglátásVelencei tó látnivalóVelencei tó programVelencei tó szolgáltatásVelencei tó túraVelencei tó közlekedésVelencei tó helyi termékVelencei tó szabadidőVelencei tó erdei iskolaVelencei tó csapatépítésBalaton szállásBalaton vendéglátásBalaton látnivalóBalaton programBalaton szolgáltatásBalaton túraBalaton közlekedésBalaton helyi termékBalaton szabadidőBalaton erdei iskolaBalaton csapatépítés