Környék km | Rendezés:   Infobuborék

Millenniumi facsoport (különleges hely)

3186 Litke, Dózsa út
Leírás

Litke községben 1896-ban, a millennium évében nagy ünnepséget rendeztek. Az ünnepség keretében ültették el azt a hét kocsányos- tölgy (Quercus robur) fácskát, amelyeket a gödöllői állami csemetekertből vasúton szállítottak Litkére.

Ünneplőbe öltözött legények a vállukon hozták az ünnepi menet élén a vasútállomásról az e célra előkészített parkba a fákat. Az 1725-ben épített menház előtti, háromszög alakú kis parkot jelölték ki erre a célra Kondor Vilmos erdőmester és a község előjárói. A díszes ünnepség egyben a park névadó ünnepe is volt. Ekkor nevezték el Szent Istvánról a kis területet és a hét fácska elültetésével a honfoglaló hét vezérnek állítottak emléket. Ezt követően minden év augusztus 20-án a négy község (Litke, Ipolytarnóc, Mihálygerge, Egyházasgerge) lakosságának részvételével ünnepi megemlékezést tartottak a parknál. A facsoport hét kocsányos tölgye körbefogja az államalapító Szent István kőszobrát, amelyet Imre Mária litkei lakos állíttatott 1902-ben „Magyarország ezeréves és a magyar kereszténység kilencszáz éves fennállásának emlékére."

A 110 éve elültetett fák mára egészséges, impozáns törzseket neveltek. Magasságuk 22 méter körül váltakozik, a fák átmérője jó fejlődésről árulkodik. Az egyes törzsek kerülete 130 cm magasságban 235 és 325 cm közötti. A kis parkot körülölelő kerítés kapuján belépve, jobbfelé haladva találjuk az elsőt és így az óramutató járásával ellentétes irányban haladva a többit. Azt nem tudjuk, hogy melyik fa melyik vezérnek állít emléket.

Volt idő (1976), amikor két fát az épületre hajló ága miatt ki akartak vágni, mert a község akkori vezetői nem tudták mikor, milyen céllal ültették az emlékfákat. Erre csak az engedélyezés előtt derült fény. Ez a sajnálatos esemény ad magyarázatot az emlékpark táblájára 1978-ban felíratott Vörösmarty idézetre:

"EMLÉKEK NÉLKÜL A NÉPEKNEK HÍRE CSAK ÁRNYÉK!"

Ha észrevétele van a megjelenő adatokkal kapcsolatban, aktuálisabb vagy bővebb információt tud a helyszínről, kérjük küldje el nekünk az alábbi szövegmező segítségével.
A beküldött észrevételeket kollégáink feldolgozzák és az észrevételek alapján módosítják az adatlapot. Maga a beküldött üzenet a lapon nem jelenik. meg!
Amennyiben visszajelzést szeretne, kérjük, hogy az üzenetben hagyja meg elérhetőségeit.
Adatait az adatkezelési szabályzatunk alapján bizalmasan kezeljük, azt harmadik félnek nem adjuk ki.




Címlap
Előző oldal
Lap tetejére
Lista eleje

Technikai kérdések

Üzlet

Adataim

  • Bejelentkezés
  • Regisztráció
  • Belépés/regisztráció facebook-kal
©2024 Minden jog fenntartva | szallas@szallashegyek.hu | +36 70 603 3312
Börzsöny szállásBörzsöny vendéglátásBörzsöny látnivalóBörzsöny programBörzsöny szolgáltatásBörzsöny túraBörzsöny közlekedésBörzsöny helyi termékBörzsöny szabadidőBörzsöny erdei iskolaBörzsöny csapatépítésPilis szállásPilis vendéglátásPilis látnivalóPilis programPilis szolgáltatásPilis túraPilis közlekedésPilis helyi termékPilis szabadidőPilis erdei iskolaPilis csapatépítésCserhát szállásCserhát vendéglátásCserhát látnivalóCserhát programCserhát szolgáltatásCserhát túraCserhát közlekedésCserhát helyi termékCserhát szabadidőCserhát erdei iskolaCserhát csapatépítésGerecse szállásGerecse vendéglátásGerecse látnivalóGerecse programGerecse szolgáltatásGerecse túraGerecse közlekedésGerecse helyi termékGerecse szabadidőGerecse erdei iskolaGerecse csapatépítésVértes szállásVértes vendéglátásVértes látnivalóVértes programVértes szolgáltatásVértes túraVértes közlekedésVértes helyi termékVértes szabadidőVértes erdei iskolaVértes csapatépítésBükk szállásBükk vendéglátásBükk látnivalóBükk programBükk szolgáltatásBükk túraBükk közlekedésBükk helyi termékBükk szabadidőBükk erdei iskolaBükk csapatépítésMátra szállásMátra vendéglátásMátra látnivalóMátra programMátra szolgáltatásMátra túraMátra közlekedésMátra helyi termékMátra szabadidőMátra erdei iskolaMátra csapatépítésMecsek szállásMecsek vendéglátásMecsek látnivalóMecsek programMecsek szolgáltatásMecsek túraMecsek közlekedésMecsek helyi termékMecsek szabadidőMecsek erdei iskolaMecsek csapatépítésVelencei tó szállásVelencei tó vendéglátásVelencei tó látnivalóVelencei tó programVelencei tó szolgáltatásVelencei tó túraVelencei tó közlekedésVelencei tó helyi termékVelencei tó szabadidőVelencei tó erdei iskolaVelencei tó csapatépítésBalaton szállásBalaton vendéglátásBalaton látnivalóBalaton programBalaton szolgáltatásBalaton túraBalaton közlekedésBalaton helyi termékBalaton szabadidőBalaton erdei iskolaBalaton csapatépítés