Környék km | Rendezés:   Infobuborék

Huszár-Purgly kastély (kastély)

2616 Keszeg, Dózsa út 9.
Leírás

A XVIII. század elejétől Keszeg község földesura a Huszár család volt. Kastélyukat Huszár József építette 1749-ben, majd Huszár Károly az 1870-es években udvari szárnnyal bővíttette az épületet.

A T-alaprajzú, késő barokk épület középrizalitos homlokzattal és nyereg- és manzárdtetővel rendelkezik. A tetőzeten copf vázák láthatók, amelyekből mára csak néhány maradt meg. A kastély mögött elterülő kertben egykor hatalmas fák álltak, közepén ma orosz katonai temető található. A kastély egykor gazdag berendezéssel büszkélkedhetett. A festmények között megtalálható volt egy korabeli Rákóczi-ábrázolás, valószínűleg Mányoki Ádám munkája, Philips Wouwerman, Rembrandt tanítványainak alkotásai. Értékes volt még a családi levéltár, illetve a 2000 kötetes könyvtár is.

A kastély falai között megfordult az idők során Deák Ferenc, Madách Imre és Apponyi Albert is. 1926-tól a Purgly család tulajdonába került a birtok, amit Purgly Emil,a Károlyi-kormány földművelésügyi minisztere fiaival igazgatott.

Volt Huszár-Purgly kastély műemléki környezete

Két melléképülete az udvari szárnnyal párhuzamosan, a telek szélén épült. A keleti épületben irodák, szolgálati lakások és magtár volt, míg a kisebb, nyugati építményben óvoda működik.

Ma már erősen elpusztult parkjában egykor hatalmas fák, gondozott utak és virágház volt. A műemléki környezethez tartozik a római katolikus templom kertjében a Huszár család néhány sírköve. A kastélypark északi részében a II. világháborúban elesett orosz katonák temetőjét találjuk. A falu 1803-ban állíttatta a ma is látható feszületet a templom elé, melynek szövege így szól: "Keszegh HeLységben Lakozók tslnáLtatták nyoLCzaDlk MáIusban." A kronosztikon, az évrejtés kedvelt forma volt abban az időben, s a kiemelt római számokból lehetett megfejteni az alapítás dátumát.

Magtár

A védett környezet határán, de azon kívül áll a műemlék magtár. Mint a kastély egykori gazdasági épülete, ez is a műemlék együttes részének tekinthető. A téglalap alaprajzú egyemeletes épületet a XVIII. században építették, s a Huszár család majorsági épületeihez tartozott. Bejárat a keleti oldalon nyílik, földszintjén és emeletén téglalap alakú, kőkeretes ablakai vannak. Falazat kőből készült, nyeregtetős. (Forrás: Nógrád megye műemlékei) 

Ha észrevétele van a megjelenő adatokkal kapcsolatban, aktuálisabb vagy bővebb információt tud a helyszínről, kérjük küldje el nekünk az alábbi szövegmező segítségével.
A beküldött észrevételeket kollégáink feldolgozzák és az észrevételek alapján módosítják az adatlapot. Maga a beküldött üzenet a lapon nem jelenik. meg!
Amennyiben visszajelzést szeretne, kérjük, hogy az üzenetben hagyja meg elérhetőségeit.
Adatait az adatkezelési szabályzatunk alapján bizalmasan kezeljük, azt harmadik félnek nem adjuk ki.




Címlap
Előző oldal
Lap tetejére
Lista eleje

Technikai kérdések

Üzlet

Adataim

  • Bejelentkezés
  • Regisztráció
  • Belépés/regisztráció facebook-kal
©2024 Minden jog fenntartva | szallas@szallashegyek.hu | +36 70 603 3312
Börzsöny szállásBörzsöny vendéglátásBörzsöny látnivalóBörzsöny programBörzsöny szolgáltatásBörzsöny túraBörzsöny közlekedésBörzsöny helyi termékBörzsöny szabadidőBörzsöny erdei iskolaBörzsöny csapatépítésPilis szállásPilis vendéglátásPilis látnivalóPilis programPilis szolgáltatásPilis túraPilis közlekedésPilis helyi termékPilis szabadidőPilis erdei iskolaPilis csapatépítésCserhát szállásCserhát vendéglátásCserhát látnivalóCserhát programCserhát szolgáltatásCserhát túraCserhát közlekedésCserhát helyi termékCserhát szabadidőCserhát erdei iskolaCserhát csapatépítésGerecse szállásGerecse vendéglátásGerecse látnivalóGerecse programGerecse szolgáltatásGerecse túraGerecse közlekedésGerecse helyi termékGerecse szabadidőGerecse erdei iskolaGerecse csapatépítésVértes szállásVértes vendéglátásVértes látnivalóVértes programVértes szolgáltatásVértes túraVértes közlekedésVértes helyi termékVértes szabadidőVértes erdei iskolaVértes csapatépítésBükk szállásBükk vendéglátásBükk látnivalóBükk programBükk szolgáltatásBükk túraBükk közlekedésBükk helyi termékBükk szabadidőBükk erdei iskolaBükk csapatépítésMátra szállásMátra vendéglátásMátra látnivalóMátra programMátra szolgáltatásMátra túraMátra közlekedésMátra helyi termékMátra szabadidőMátra erdei iskolaMátra csapatépítésMecsek szállásMecsek vendéglátásMecsek látnivalóMecsek programMecsek szolgáltatásMecsek túraMecsek közlekedésMecsek helyi termékMecsek szabadidőMecsek erdei iskolaMecsek csapatépítésVelencei tó szállásVelencei tó vendéglátásVelencei tó látnivalóVelencei tó programVelencei tó szolgáltatásVelencei tó túraVelencei tó közlekedésVelencei tó helyi termékVelencei tó szabadidőVelencei tó erdei iskolaVelencei tó csapatépítésBalaton szállásBalaton vendéglátásBalaton látnivalóBalaton programBalaton szolgáltatásBalaton túraBalaton közlekedésBalaton helyi termékBalaton szabadidőBalaton erdei iskolaBalaton csapatépítés