Környék km | Rendezés:   Infobuborék

Evangélikus templom (templom)

3182 Karancslapujtő, Kossuth út 21.
Leírás

Az evangélikus templom egyhajós, torony nélküli, klasszicista stílusú épület. Tulajdonosa és kezelője az Evangélikus Egyházközség.

Fekvése: A község közepén álló, cipó alakú templomdomb északi oldalán, Lapujtő Komárom nevű falurészében épült, a mai Kossuth úton.

A lapujtői evangélikus templom építéséről és felszenteléséről Mocsáry Antal az alábbiakat írja Nemes Nógrád Vármegyének Históriai, Geographiai és Statisztikai Esmertetése című művének I. kötetében, Lapujtő leírásában: "Ezen hegynek éjszaki oldalán nem régiben épült egy kis Evangelicum templom: 126 Ev.lélek van itten. Ezen kis templom fundamentuma első kövét Mart.30-kán 1819. tették le, és egy esztendőnek leforgása alatt, a szomszéd Evang. Uraknak bőkezűségek, és az Evang. lakosoknak szorgalmatos munkásságok által úgy felépült, hogy 20-ig Aug.1820. Lovich Ádám, Besztertzei Superintendens, idősb Geduly János Senior, és ennek fija Ifj. Geduly János akkor Sámsonházi Prédikátor által, nagy számmal egybe gyülekezett Uraságok jelenlétében, mindenek megelégedve, hallván a tanításokat, felszenteltetett." (Lapujtő, 31.helység) A reformációt követő kegyetlen protestánsüldözésnek II.József királyunk vetett véget. Türelmi Rendeletében (1781) vallásszabadságot hirdetett. Megengedte a templom, iskola és paplak építését, azzal a kikötéssel, hogy a protestáns templomnak ne legyen tornya és főutcára néző bejárata.

A templom bemutatása

Külseje: Kelet-nyugat irányban épült, egyszerű épület. A templom nyugati homlokzata háromszögű oromfallal, egyszerű párkánnyal készült. Ezen a részen van a templom bejárata.

Belseje: A templom egy kisméretű terem, mely félkörívben végződik. Lapos mennyezetű, fehérre meszelt falával, 2-2 kis oldalablakával, egyszerű, oszlopos, klasszicista oltárával, henger alakú szószékével típusa a XIX. század elején épült evangélikus templomoknak. A szószék is falazott, a templom építésének idejéből maradt fenn. A szentélyt hatszögű agyagkő burkolólapból képzett padló borítja. A szentély falain latin nyelvű, a templom alapkő letételével és felszentelésével kapcsolatos feliratok olvashatók.

A falazott, oszlopos műépítészeti megoldású klasszicista oltár félkörívű oromban végződik. A jelenlegi oltárkép 1985-ben került a templomba, címe: "Jézus az olajfák hegyén"Mustó János salgótarjáni festőművész alkotása. Mögötte áll a régebbi (eredeti) oltárkép, rajta a Magvető Jézus Krisztussal.

A kazettás mellvédű fakarzat csak 1870 után készült el. A templom belső falán baloldalt látható ifj. Endreffy Béla Sándor emléktáblája a fényképével, aki 1890. október 22-én született Lapujtőn és Szerbiában 1914.szeptember 26-án halt hősi halált. Az emléktáblát a szülei készítették, mellyen az alábbi vers olvasható:

" A hazáért haltál, idegenben pihensz, emlékedet jó fiú e kő s vigasztalhatatlan szüleid fájó szíve őrzi. A hazáért haltál, panaszunk hát nincsen. Áldassék az Isten!"
Ha észrevétele van a megjelenő adatokkal kapcsolatban, aktuálisabb vagy bővebb információt tud a helyszínről, kérjük küldje el nekünk az alábbi szövegmező segítségével.
A beküldött észrevételeket kollégáink feldolgozzák és az észrevételek alapján módosítják az adatlapot. Maga a beküldött üzenet a lapon nem jelenik. meg!
Amennyiben visszajelzést szeretne, kérjük, hogy az üzenetben hagyja meg elérhetőségeit.
Adatait az adatkezelési szabályzatunk alapján bizalmasan kezeljük, azt harmadik félnek nem adjuk ki.




Címlap
Előző oldal
Lap tetejére
Lista eleje

Technikai kérdések

Üzlet

Adataim

  • Bejelentkezés
  • Regisztráció
  • Belépés/regisztráció facebook-kal
©2024 Minden jog fenntartva | szallas@szallashegyek.hu | +36 70 603 3312
Börzsöny szállásBörzsöny vendéglátásBörzsöny látnivalóBörzsöny programBörzsöny szolgáltatásBörzsöny túraBörzsöny közlekedésBörzsöny helyi termékBörzsöny szabadidőBörzsöny erdei iskolaBörzsöny csapatépítésPilis szállásPilis vendéglátásPilis látnivalóPilis programPilis szolgáltatásPilis túraPilis közlekedésPilis helyi termékPilis szabadidőPilis erdei iskolaPilis csapatépítésCserhát szállásCserhát vendéglátásCserhát látnivalóCserhát programCserhát szolgáltatásCserhát túraCserhát közlekedésCserhát helyi termékCserhát szabadidőCserhát erdei iskolaCserhát csapatépítésGerecse szállásGerecse vendéglátásGerecse látnivalóGerecse programGerecse szolgáltatásGerecse túraGerecse közlekedésGerecse helyi termékGerecse szabadidőGerecse erdei iskolaGerecse csapatépítésVértes szállásVértes vendéglátásVértes látnivalóVértes programVértes szolgáltatásVértes túraVértes közlekedésVértes helyi termékVértes szabadidőVértes erdei iskolaVértes csapatépítésBükk szállásBükk vendéglátásBükk látnivalóBükk programBükk szolgáltatásBükk túraBükk közlekedésBükk helyi termékBükk szabadidőBükk erdei iskolaBükk csapatépítésMátra szállásMátra vendéglátásMátra látnivalóMátra programMátra szolgáltatásMátra túraMátra közlekedésMátra helyi termékMátra szabadidőMátra erdei iskolaMátra csapatépítésMecsek szállásMecsek vendéglátásMecsek látnivalóMecsek programMecsek szolgáltatásMecsek túraMecsek közlekedésMecsek helyi termékMecsek szabadidőMecsek erdei iskolaMecsek csapatépítésVelencei tó szállásVelencei tó vendéglátásVelencei tó látnivalóVelencei tó programVelencei tó szolgáltatásVelencei tó túraVelencei tó közlekedésVelencei tó helyi termékVelencei tó szabadidőVelencei tó erdei iskolaVelencei tó csapatépítésBalaton szállásBalaton vendéglátásBalaton látnivalóBalaton programBalaton szolgáltatásBalaton túraBalaton közlekedésBalaton helyi termékBalaton szabadidőBalaton erdei iskolaBalaton csapatépítés