Környék km | Rendezés:   Infobuborék

Nagybörzsöny-Nagy Hideg-hegy-Királyrét (túra)

2634 Nagybörzsöny
Leírás

A túra Nagybörzsöny főterétől indul.

Nagybörzsönyben a buszfordulónál kell leszállnunk, és a kisvasút végállomása felé kell elindulnunk a sárga jelzésen. A kocsiszínt, majd az Ifjúsági tábort elhagyva rövidesen rátérünk a Hegyes-hegy –oromra vezető, sárga háromszög jelű útra. Nagyon kemény kaptató vezet a csúcshoz, ahonnan – a térkép állításával szemben – a kilátás sem kárpótol bennünket, azt ugyanis benőtte az erdő. Innen lefelé, majd sokáig hozzávetőlegesen szintben haladunk, végül a Vasedény-kulcsosház felett újra emelkedni kezd az út . A Vadász-kút után egy széles gerincre érünk, amin a kék négyzet jelzés az országos kékig, az pedig a Nagy-Hideg-hegyig vezet bennünket. A turistaházban eltöltött pihenő után a piros jelzésen haladunk, végig lefelé, érintve a Magas-taxi turistaházat, és kelet felől megkerülve a Magas-Taxot.

Jellegfa: A térkép által is jelzett feltűnő tölgyfa a sárga kör jelzésű út mellett meredezik az ég felé, nem sokkal a Diós-kút után.

Névtelen gerinc: a 663 m magas névtelen csúcs és az országos kék turistaút között húzódik. A szép gerincút a térképen is jelölt fenyvesben éri el az országos kéket.

Nagy-Hideg-hegy: A fő attrakció kétségtelenül a turistaház; büfével, melegétellel és kulturált mosdóval.

Magas-taxi turistaház: A jobb napokat is látott, bezárt turistaház környéke kellemes pihenőhely, szép időben kiváló piknikező helyszín.

 
   
Útvonal

Nagybörzsöny - Kereszt-vgy. - Fagyos-kút - Vadász-kút - Kammerhof - Nagy-Hideg-hegy - Rakodó - Kálmán-kaszáló - Királyrét

Túra hossza

15 km
7,5 óra
középnehéz

Jelzések

S, K , Ko, So, S négyzet, KP, Ko, K négyzet

Ha észrevétele van a megjelenő adatokkal kapcsolatban, aktuálisabb vagy bővebb információt tud a helyszínről, kérjük küldje el nekünk az alábbi szövegmező segítségével.
A beküldött észrevételeket kollégáink feldolgozzák és az észrevételek alapján módosítják az adatlapot. Maga a beküldött üzenet a lapon nem jelenik. meg!
Amennyiben visszajelzést szeretne, kérjük, hogy az üzenetben hagyja meg elérhetőségeit.
Adatait az adatkezelési szabályzatunk alapján bizalmasan kezeljük, azt harmadik félnek nem adjuk ki.




Címlap
Előző oldal
Lap tetejére
Lista eleje

Technikai kérdések

Üzlet

Adataim

  • Bejelentkezés
  • Regisztráció
  • Belépés/regisztráció facebook-kal
©2024 Minden jog fenntartva | szallas@szallashegyek.hu | +36 70 603 3312
Börzsöny szállásBörzsöny vendéglátásBörzsöny látnivalóBörzsöny programBörzsöny szolgáltatásBörzsöny túraBörzsöny közlekedésBörzsöny helyi termékBörzsöny szabadidőBörzsöny erdei iskolaBörzsöny csapatépítésPilis szállásPilis vendéglátásPilis látnivalóPilis programPilis szolgáltatásPilis túraPilis közlekedésPilis helyi termékPilis szabadidőPilis erdei iskolaPilis csapatépítésCserhát szállásCserhát vendéglátásCserhát látnivalóCserhát programCserhát szolgáltatásCserhát túraCserhát közlekedésCserhát helyi termékCserhát szabadidőCserhát erdei iskolaCserhát csapatépítésGerecse szállásGerecse vendéglátásGerecse látnivalóGerecse programGerecse szolgáltatásGerecse túraGerecse közlekedésGerecse helyi termékGerecse szabadidőGerecse erdei iskolaGerecse csapatépítésVértes szállásVértes vendéglátásVértes látnivalóVértes programVértes szolgáltatásVértes túraVértes közlekedésVértes helyi termékVértes szabadidőVértes erdei iskolaVértes csapatépítésBükk szállásBükk vendéglátásBükk látnivalóBükk programBükk szolgáltatásBükk túraBükk közlekedésBükk helyi termékBükk szabadidőBükk erdei iskolaBükk csapatépítésMátra szállásMátra vendéglátásMátra látnivalóMátra programMátra szolgáltatásMátra túraMátra közlekedésMátra helyi termékMátra szabadidőMátra erdei iskolaMátra csapatépítésMecsek szállásMecsek vendéglátásMecsek látnivalóMecsek programMecsek szolgáltatásMecsek túraMecsek közlekedésMecsek helyi termékMecsek szabadidőMecsek erdei iskolaMecsek csapatépítésVelencei tó szállásVelencei tó vendéglátásVelencei tó látnivalóVelencei tó programVelencei tó szolgáltatásVelencei tó túraVelencei tó közlekedésVelencei tó helyi termékVelencei tó szabadidőVelencei tó erdei iskolaVelencei tó csapatépítésBalaton szállásBalaton vendéglátásBalaton látnivalóBalaton programBalaton szolgáltatásBalaton túraBalaton közlekedésBalaton helyi termékBalaton szabadidőBalaton erdei iskolaBalaton csapatépítés