Környék km | Rendezés:   Infobuborék

Börzsöny Kék Teljesítménytúra (túra)

2628 Szob
Leírás

Bizonyára mindenki számára ismeretes, hogy az Országos kék túra útvonala átszeli a Börzsönyt. Azt már kevesebben tudják, hogy a hegységnek van egy saját kék jelzése is, a Börzsönyi-kék.

 

A Börzsönyi kék sáv jelzést 1980-ban jelölték ki. Diósjenőtől Szobig 60 km hosszan, hatalmas félkört ír le a Börzsöny körül. Több tájegységet érintő, rendkívül változatos terepen haladó, látnivalókban igen gazdag útvonal. Nógrád megyéből, a Nógrádi-medencéből indul, a Börzsöny keleti lankáin egyre magasabbra kapaszkodik, végighalad az Északi-Börzsönyön, Pest megyébe érve érinti a megye legészakibb települését immár az Ipoly-völgyében, majd belép a Magas-Börzsönybe, hogy végül a Nyugati- és Déli-Börzsöny tájain keresztül megérkezzen az Ipoly és a Duna találkozásánál fekvő dunaparti kisvárosba, Szobra.

 

Szeretnénk, ha az útvonal értékeit minél többen megismernék, ezért elhatároztunk, hogy teljesítménytúrát szervezünk, mely végighalad a Börzsönyi kék turistajelzés teljes hosszán. Az első rendezésre 2007. június 9-én került sor, majd évről-évre más-más évszakban, más-más haladási irányban kívánjuk a túrát megrendezni.

Ha kedvet kaptál a teljesítéshez, a szükséges felszerelésekkel (vízhatlan ruházat, Börzsöny térkép, elemlámpa) rendelkező egészséges, jól felkészült, 16 évesnél idősebb sportember vagy, úgy Téged is szeretettel várunk!

Útvonal

Diósjenő  Pénzásás  Tábor-tető  Hármashatár  Bernecebaráti  Kemence  Fekete-völgy  Bányapuszta  Magyar-völgy  Nagybörzsöny  Farkas-völgy  Koppány-nyereg  Nagy-Galla  Sukola-kereszt  Szob

Túra hossza

15-17,5 óra

60 km

Ha észrevétele van a megjelenő adatokkal kapcsolatban, aktuálisabb vagy bővebb információt tud a helyszínről, kérjük küldje el nekünk az alábbi szövegmező segítségével.
A beküldött észrevételeket kollégáink feldolgozzák és az észrevételek alapján módosítják az adatlapot. Maga a beküldött üzenet a lapon nem jelenik. meg!
Amennyiben visszajelzést szeretne, kérjük, hogy az üzenetben hagyja meg elérhetőségeit.
Adatait az adatkezelési szabályzatunk alapján bizalmasan kezeljük, azt harmadik félnek nem adjuk ki.




Címlap
Előző oldal
Lap tetejére
Lista eleje

Technikai kérdések

Üzlet

Adataim

  • Bejelentkezés
  • Regisztráció
  • Belépés/regisztráció facebook-kal
©2024 Minden jog fenntartva | szallas@szallashegyek.hu | +36 70 603 3312
Börzsöny szállásBörzsöny vendéglátásBörzsöny látnivalóBörzsöny programBörzsöny szolgáltatásBörzsöny túraBörzsöny közlekedésBörzsöny helyi termékBörzsöny szabadidőBörzsöny erdei iskolaBörzsöny csapatépítésPilis szállásPilis vendéglátásPilis látnivalóPilis programPilis szolgáltatásPilis túraPilis közlekedésPilis helyi termékPilis szabadidőPilis erdei iskolaPilis csapatépítésCserhát szállásCserhát vendéglátásCserhát látnivalóCserhát programCserhát szolgáltatásCserhát túraCserhát közlekedésCserhát helyi termékCserhát szabadidőCserhát erdei iskolaCserhát csapatépítésGerecse szállásGerecse vendéglátásGerecse látnivalóGerecse programGerecse szolgáltatásGerecse túraGerecse közlekedésGerecse helyi termékGerecse szabadidőGerecse erdei iskolaGerecse csapatépítésVértes szállásVértes vendéglátásVértes látnivalóVértes programVértes szolgáltatásVértes túraVértes közlekedésVértes helyi termékVértes szabadidőVértes erdei iskolaVértes csapatépítésBükk szállásBükk vendéglátásBükk látnivalóBükk programBükk szolgáltatásBükk túraBükk közlekedésBükk helyi termékBükk szabadidőBükk erdei iskolaBükk csapatépítésMátra szállásMátra vendéglátásMátra látnivalóMátra programMátra szolgáltatásMátra túraMátra közlekedésMátra helyi termékMátra szabadidőMátra erdei iskolaMátra csapatépítésMecsek szállásMecsek vendéglátásMecsek látnivalóMecsek programMecsek szolgáltatásMecsek túraMecsek közlekedésMecsek helyi termékMecsek szabadidőMecsek erdei iskolaMecsek csapatépítésVelencei tó szállásVelencei tó vendéglátásVelencei tó látnivalóVelencei tó programVelencei tó szolgáltatásVelencei tó túraVelencei tó közlekedésVelencei tó helyi termékVelencei tó szabadidőVelencei tó erdei iskolaVelencei tó csapatépítésBalaton szállásBalaton vendéglátásBalaton látnivalóBalaton programBalaton szolgáltatásBalaton túraBalaton közlekedésBalaton helyi termékBalaton szabadidőBalaton erdei iskolaBalaton csapatépítés